A szakszervezet

Üdvözlöm! Székely Tamás vagyok, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke, és 2012 decembere óta egyben az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Ebben a blogban a munkavállalói érdekképviselet hétköznapjaival, a szakszervezet életével foglalkozom. Reményeim szerint nem csupán a tagjaink, de a szélesebb közvélemény számára is fontos, érdekes információkat oszthatok meg az olvasókkal. www.vdsz.hu

Lájk!

Friss topikok

2015 május elsejei beszéd

2015.05.01. 23:38 Székely Tamás (VDSZ)

_mg_1656.JPGKedves Kollégák!

 

Május elseje van, a szakszervezet legnagyobb, sőt, talán mondhatom, legszentebb ünnepe. Engedjétek meg ezért, hogy ma csak hozzátok forduljak, csak a mi ügyeinkről beszéljek. Széles és színes társaság vonul fel ma ezen a színpadon; lesznek elegen, akik elsősorban a politikáról és a politikusokhoz szóljanak.

A mai nap tehát a mi közös ünnepünk, és fontos, hogy legalább ilyenkor megemlítsük a közös sikereket, és együtt örüljünk ezeknek. Ugyanakkor az ünnep sem ment fel minket az őszinteség kötelezettsége alól. Régóta ismertek, tudjátok, hogy ami a szívemen, az a számon, és mindig a szakszervezet érdekét tartottam szem előtt, bárkit is bántson az őszinte igazság.

 

2010 óta egyre többet mondogatjuk, és ezt vegyük is komolyan: önmagában a megmaradás, a létezésünk is siker. Nem a szakszervezeti irodák a hétköznapokban, nem a színes lufik az ünnepen, hanem az, hogy még ma is van munkavállalói érdekképviselet, amelyik szól, sőt, szükség szerint kiált, ha bajban vannak a dolgozók. Siker, hogy ma is hozzánk fordulhatnak a kollégák, ha a munkáltató túlsúlyát, jogi és adminisztratív erőfölényét kell ellensúlyozni. Mi még most is, mindig megyünk – jogásszal, szolidáris tüntetőkkel, és ipari körülmények között keményített, HR-es asztalokat csapkodó ököllel. Odacsapunk. Ez a mi dolgunk, és legyünk őszinték: senki más nem végezné el helyettünk. Sokan szeretnék, ha feladnánk, sokan dolgoznak azon, hogy gyengébb és halkabb legyen a szakszervezet. Kívül és belül is sok az ellendrukker; kormányon és szomszédos szervezetekben is sokan szeretnék, ha nem lennénk.

De nem csupán vagyunk, hanem szerveződünk is! Siker a hosszú évek kemény munkájával kigürcölt Magyar Szakszervezeti Szövetség létrejötte. Látom az elbizonytalanodó tekinteteket, ezért már most mondom: a kudarcok és hibák felszámolásánál is vissza fogok térni a fúzió ügyére. De előbb arról, ami jó a SZÖVETSÉG-ben!

Negyedmillió szakszervezeti tag erejét tudjuk végre egy irányba fordítani. Vacakolnak, pózolnak a politikusok, hogy az ő pártjuk micsoda erőt képvisel – sose felejtsétek el, egyetlen ágazati szakszervezetben több tag tömörül, mint bármelyik magyar pártban! És a mi szövetségünk több tucatnyi ágazatot egyesít! Legyetek büszkék rá, hogy még mindig a miénk a legnagyobb, egy irányba húzó tagság!

_mg_1717.JPG

Ha akarjuk, csodákat tudunk együtt tenni. Mondok egy példát: friss fejlemény, hogy a kormány átalakítja a szakképzés rendszerét. És amikor átalakítást mondok, akkor azt úgy kell érteni, ahogy Nero császár „átalakította” Rómát, vagy a Katrina hurrikán „átalakította” New Orleanst. 63 milliárd forint állna a szakképzés rendelkezésére – ebből 3 milliárd valóban oda is juthat, a többit a közmunkaprogramra, ismétlem, közmunkára akarják fordítani. Lehet-e megalázóbb pofont elhelyezni a dolgozók arcán? Miféle jövőkép az, ahol a mai szakemberek helyett közmunkás rabszolgákkal számolnak, ahol eleve erre akarják költeni a pénzt?

Ha komolyan gondoljuk a fúziót, és én, mint a SZÖVETSÉG alelnöke mindent meg fogok tenni azért, hogy közös erővel kiszorítsuk a szervezetből a maximális teljesítményt, nos, akkor negyedmillió ember fog egyszerre nemet kiáltani! Az ipart, a szakembereket, a magyar GDP egyik pillérét nem változtathatja az új magyar arisztokrácia faluvégi ároktisztító cselédek csapatává! Ha komolyan gondoljuk a SZÖVETSÉG-et, akkor együtt kell kiállnunk! Hiszen mindannyian áldozatai vagyunk minden egyes munkavállaló-ellenes döntésnek. Külön is szólnom kell a pedagógusokhoz, hiszen ők az egyik kapocs a különböző, rossz döntések kárvallottjaivá váló csoportok között. Ti, pedagógus kollégák, áldozatai vagytok a közoktatás, a felsőoktatás, és most a szakképzés folyamatos tönkretételének. Közös konföderációnk alelnökeként ígérem, hogy együtt lépünk fel; ha velünk tartotok, mindig közös lesz a pajzsunk, ami a dolgozókat védi. Itt és most, ebben az ügyben is kihasználjuk a szervezet erejét, munkáltatók, munkavállalók, magyar és nemzetközi szervezetek együtt lépnek fel, küzdünk, amíg csak lehet.

A siker a jó gyakorlatok eltanulását is jelenti. Büszkén mondhatom, hogy e tekintetben „anyaszervezetem”, szakszervezeti otthonom, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is egy kiváló metódust örökít a SZÖVETSÉG-re. A legelső úgynevezett nemzeti konzultáció idején döntöttünk úgy, hogy Orbán Viktor búcsúcéduláit, mellyel a párbeszéd hamis illúzióját akarja kelteni, jó célra fogjuk felhasználni. Minden újabb, milliárdokat felemésztő konzultáció idején tömegek döntöttek úgy, hogy a süket kormányfői füleknek ők nem akarnak válaszolni, hanem inkább elhozzák hozzánk a leveleket, és azokat papírhulladékként értékesítve (hiszen az egy fecni) teszünk jót a közösséggel. Legutóbb esztergomi gyerekek étkeztetését támogattuk ebből a pénzből, és kérem, vigyétek a hírt: a SZÖVETSÉG tagjaként is ugyanúgy gyűjti a konzultációs papírokat a VDSZ, immár az egész konföderáció segítségével! Hozzátok a VDSZ-be a leveleket! Vágjuk együtt a politika szemébe: nem a megélhetési bevándorlók, hanem a megélhetési politikusok miatt van bajban ez az ország. Követeljük, hogy az erre elszórt milliárdok helyett a jövőben a munkahelyteremtést támogassák! Büszke vagyok, hogy erre is tudjuk használni a Magyar Szakszervezeti Szövetség erejét!
Gyűjtsük közösen a nemzeti inzultáció újabb szemetét és ennek bevételéből támogassuk az Együtt a Leukémiás Gyerekek Alapítványt! Mutassuk meg szakszervezetek és civilek ellent tudunk állni a demagógiával szemben egy közös ügyért. Üzenjünk ezzel is a hatalomnak, hogy minket nem lehet hülyíteni, amikor ezer sebből vérzik az egészségügy. Segítsenek ebben mások is! Legyen ebből mozgalom!

És akkor pár szót arról, ami nem sikerült, valamint helyünkről a világban. A mai nap programját nézegettem tegnap, és az agg Garibaldi egy mondása jutott eszembe. Partra szállásának sokadik évfordulóján, a hatalmas ünneplő tömeget látva így fakadt ki: milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk! Ha a mai, közös színpadra gondolok, van egy hasonló, picit keserű érzésem. Ti vagytok a megmondhatói, milyen régóta küzdök az egységes szakszervezeti konföderációért. Hosszú évekkel ezelőtt döntöttük el a VDSZ-ben, hogy ez lesz a legfontosabb szervezeti célunk, ennek érdekében szerveztük át az autonómok működését is, ezért küzdöttem éveken át. Sokkal többet és keservesebben, mint azt gondoltam volna, amikor először, egy ugyanilyen május elsején Varga Lászlóval és Pataky Péterrel egy színpadra állva bejelentettük a fúziót. Keserves és lehangoló volt, ahogy zátonyok között hajózva, hosszú-hosszú idő után eljutottunk a SZÖVETSÉG-ig. És még nem vagyunk készen, a fene egye meg! Még mindig  szervezeti különérdekek akadályozzák a sikert. Még mindig különböző kongresszusokra, újabb és újabb rész-döntésekre várunk, holott arról volt szó, hogy egy a szervezet, közös az öröm, közös a bánat. Kivéve a gyevi bírót!

Kudarc, hogy ma még magyarázni kell a felszólalók titulusait, kudarc, hogy az egyes szervezetek említésekor csupa „még” és „talán” jön a szánkra. Nem lehet egy életen át a kilincsre tett kézzel álldogálni!

Pedig a SZÖVETSÉG-nek önmagán túlmutató jelentősége, igazi történelmi feladata van. Vele és általa kell visszatérnie a szakszervezetnek. Nem elég, hogy mi vagyunk a legtöbben, nekünk, nektek kell a legfontosabbnak is lenni! Ez az Új Szakszervezetiség. Látható és átlátható szakszervezet, hiteles aktivista erő. Ezt építjük közös erővel a SZÖVETSÉG-ből.

Ez pedig kijelöli a helyünket a világba, ahova  az őseink álmodták, akiknek vállain állva ma mi is küzdünk a dolgozókért. Szemben mindenkivel, aki a dolgozók érdekét csorbítaná, és csakis a dolgozók mellett. Tudtátok, hogy már a VDSZ ősét, a Magyarországi Vegyészeti Munkások Szövetségét is ott gáncsolta a hatalom, ahol tudta, és csak a megalakulása után egy évvel, 1906. április 22-én írta alá a belügyminiszter a szervezet alapszabályát? Ismerős trükk? Mi a szakszervezetben már 110 éve nem bízunk a politikában és a politikusokban. Nem azért, mintha úgy általában bajunk lenne velük, hanem mert más a dolgunk. Nekünk nem az a célunk, hogy egyik vagy másik politikus kerüljön hatalomra. Én tüntettem már Kóka János ellen is, amikor még miniszter volt, és most mit látok? Kormányzati repülővel, diplomata-útlevéllel röpköd megint, hiába állt a feje tetejére a politika. Csak mi maradtunk azok, akik voltunk: a munkavállalói érdekképviselet. Kordás Lacit sem azért tettük az SZÖVETSÉG élére, mert korábban politikus volt, hanem annak ellenére; és most sem azt várjuk tőle, hogy politikai célokra használja a szakszervezet, hanem azt, hogy a nap 24 órájában, de legalábbis három műszakban dolgozzon a szakszervezet sikeréért. Köszönjük, Laci, hogy velünk vagy ebben a küzdelemben.

Örülök annak is, hogy vannak olyan, politikusi létre készülő civilek, mint a mai vendégeink a színpadon, de nekik is tudniuk kell: mi nem annak drukkolunk, és nem abban segítjük őket, hogy politikai karriert csináljanak. Mi azzal értünk egyet, amit a dolgozók jogairól mondanak. Ha sikeresek lesztek, és egyszer kormányra kerültök, akkor az ígéretek beváltását várjuk tőletek, ekkor lehet egy jó partneri viszony közöttünk. Ha nem, akkor adjátok át üdvözletünket Kóka Jánosnak. Évszázados múlt, és a jövő szakszervezeti feladatai köteleznek minket arra, hogy az elveinken sose változtassunk.

Kedves kollégák! Köszönöm, hogy együtt vagyunk, köszönöm, hogy közösen építhetjük a szakszervezet jövőjét, az Új Szakszervezetiséget. Tegyen így mindenki! Aztán pedig folytassuk a munkát közös erővel, hiszen tudjátok: Többen Erősebbek Vagyunk!