A szakszervezet

Üdvözlöm! Székely Tamás vagyok, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke, és 2012 decembere óta egyben az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Ebben a blogban a munkavállalói érdekképviselet hétköznapjaival, a szakszervezet életével foglalkozom. Reményeim szerint nem csupán a tagjaink, de a szélesebb közvélemény számára is fontos, érdekes információkat oszthatok meg az olvasókkal. www.vdsz.hu

Lájk!

Friss topikok

Közösség, szolidaritás: Európa szociális dimenziója

2015.10.11. 01:00 Székely Tamás (VDSZ)

A napokban zajlott az Európai Szakszervezeti Szövetség 13. Kongresszusa, ahol a magyar szakszervezeti mozgalom is legfelsőbb szinten képviselteti magát. A szakszervezetek számára különösen fontosak a nemzetközi kapcsolatok; a magyar szakszervezeti mozgalom nem maradhat elszigeteltségben. A mozgalmunkat ért kihívások gyakran hasonlóak a különböző országokban – ezért tanulhatunk sokat abból, máshol hogyan igyekeznek kezelni a minket is érő kihívásokat.

p1090256.JPG

 

A globalizáció már annyira természetessé vált, hogy az utóbbi évtizedben nem is teszünk külön említést róla. Gyakran megfeledkezik arról a hazai közvélemény döntő része, hogy a szakszervezetek nemzetközi kapcsolatkeresése és szerveződése mintegy fél évszázaddal megelőzte az Európai Unió, de még az ENSZ létrejöttét is. Ahogyan a múltban, úgy a jövőben is fontos feladat hárul ezekre a nemzetközi szakszervezeti kezdeményezésekre az európai és globális szociális konfliktusok enyhítése kapcsán.

 

A kelet-európai demokratikus rendszerváltozások után, felgyorsult a globalizációs folyamat, az államok és multinacionális cégek egymástól való függése. Ebben a tekintetben új feladat hárult a nemzetközi szakszervezeti mozgalomra. A globalizációs folyamatban ugyanis helyzeti előnnyel rendelkeznek a munkáltatók és szervezeteik. Az egyes államok kormányai még Európában is - és azon belül főleg térségünkben -  az olcsó munkaerővel, a munkavállalót és az érdekvédelmi szervezetek védő szabályozások fellazításával kívánnak versenyezni. Ebben a helyzetben a kormányok és végső soron a munkavállalók ki vannak szolgáltatva a befektetőknek. A multinacionális cégek korában tehát a nemzetközi szakszervezeti együttműködések sokat tehetnek azért, hogy csökkenjen ez a kiszolgáltatottság. Mind az országos és ágazati, mind az egyes multinacionális cégeken belül is szükség lehet a dolgozói és szakszervezeti egyeztetésekre. Utóbbi esetben a munkahelyi érdekvédők partnerei lehetnek a menedzsmentnek is a cég nemzetközi stratégiájának kidolgozásában. Az egyes országok dolgozói azonban szembe is kerülhetnek egymással még ugyanazon cégen belül is, hiszen a munkahelyteremtés ára gyakran a leépítés egy másik országban. Ezen oknál fogva a nemzetközi találkozók célja a konkrét javaslatok és stratégiák megtárgyalásán túl annak a bizalmi légkörnek a megteremtése, ami elengedhetetlen feltétele a szakszervezeti mozgalomra annyira jellemző kölcsönös szolidaritásnak.

 

Bár a munkahelyi érdekvédelem elsősorban az üzem területén belüli viszonyokra vonatkozik, a szakszervezetek nem csak a munkaügyi kapcsolatokkal vagy gazdaságpolitikai területekkel foglakoznak. A szakszervezeti mozgalom alapértékeivel - mint a diszkrimináció tilalma és a szolidaritás  - áll szoros összefüggésben, hogy felelősséget vállalunk hazai és európai szinten is a demokráciát érintő kérdésekben. Ez azért is feladata a szakszervezeti mozgalomnak, mert az elmúlt időszak változásai a demokrácia és az Európai Unió működésének megítélésében szorosan összefüggnek a pénzügyi válság következményeivel. A munkavállalók szervezeteinek bevonása gyakorlati haszonnal járna a társadalmi párbeszéd és a demokratikus szervezeti működés területén szerzett több, mint száz éves szakszervezeti tapasztalatra és hagyományra támaszkodni.

Másrészről érdemes lenne ugyanakkor meghallgatni a nemzetközi szakszervezeti mozgalom társadalom- és foglalkozáspolitikai ajánlásait azoknak, akik aggódnak a szélsőséges politikai erők megjelenése miatt Európában. Gyakran hangoztatott igényünk, hogy a kormányok vessenek véget a munkavállalókat védő intézmények lebontásának, a bizonytalan foglalkoztatási formák, mint a rövid távra szóló szerződések és a kikényszerített önfoglalkoztatás elterjedésének. Ezeknek a gyakorlatoknak a közvetlen hatása, hogy egyre nő az európai társadalmakban a bizonytalanság és félelem a jövőt illetően, ami fogékonnyá teszi az érintetteket a szélsőséges politikai magyarázatokra. Ebben a tekintetben különös figyelmet kell fordítanunk a fiatalokra. Európában kirívóan magas a fiatalok körében a munkanélküliség. Az aktív 25 év alattiak közül minden ötödik munkanélküli, és sajnos ez az arány Magyarországon sem sokkal jobb. Mindez rontja a társadalmi felemelkedés esélyeit, ami kiszolgáltatja a fiatalokat a szélsőséges politikai pártoknak.

duesseldorf.jpg 

A jelenlegi helyzetben érthető módon többeket érdekel a menekültválság, mint a már távolba vesző gazdasági válság közép- és hosszú távú következményei. A menekültek motivációi, a válsággócok kialakulása azonban szorosan összefüggnek a globális egyenlőtlenséggel, aminek kezeléséhez szükség a munkavállalót védő szabályok, garanciák kiterjesztésére. A menekültválság munkaügyi következményeit is meg kell vizsgálni, hiszen a jelenlegi közéleti vitákban mindenki vaktában dobálózik a számokkal, miközben nincsenek tisztában az egyes ágazatok és nemzetgazdaságok valódi helyzetével. A kérdés higgadt értékeléséhez ráadásul a szakszervezetek szervezeti kultúrája is segítheti, hiszen a nemzetközi szakszervezeti föderációk, mint az ENSZ szakosodott szervezeteként működő Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) is, képesek a kultúrák közötti közvetítésre. Általánosan is igaz tehát, hogy az európai problémák kezeléséhez szükség van az unió szociális dimenziójának erősítésére is. Érdemes lenne tehát hallgatni a szakszervezetekre.

20151008_journeeaction_alencon-01.jpg

 

Hiszem, hogy a szakszervezeti mozgalomra ma Magyarországon fontosabb szerep hárul, mint az ezredforduló óta bármikor. Hiteles és okos szakszervezeti politika nélkül nem csak tagjaink, hanem a munkavállalók milliói maradhatnak érdekképviselet nélkül egy olyan politikai rendszerben, ahol a pártokat a választások közötti szünetekben nem különösebben érdeklik az emberek napi gondjai. Az előttünk álló kihívás óriási: méltónak kell lennünk, hogy tagjainkat és a munkavállalók széles köreit a közéleti vitákban és a munkahelyeken egyaránt képviseljük. Ehhez pedig modern, a 21. század követelményeihez igazodó szervezetre és működésmódra van szükségünk; ezen kell dolgoznia minden felelős szakszervezeti vezetőnek.

Címkék: szakszervezet Székely Tamás

ILO 104. közgyűlése

2015.06.12. 21:05 Székely Tamás (VDSZ)

Az ENSZ munkaügyi szervezete az ILO 2015. június 1 és 13 között tartotta 104. közgyűlését. 

A plenáris ülésen a magyar szakszervezetek közös álláspontját én mondtam el június 12-én. Az idei rendezvény fő szónokai François Hollande francia köztársasági elnök, Laureate Kailash Satyarthi  Nobel békedíjas volt.

szt_1.jpg

A magyar szakszervezetek nevében én szólaltam fel: 

 

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Küldöttek!

Magyarországon az elmúlt években az ILO által védett munkaügyi standardok leépülésével járó folyamatok játszódtak le. 2010-től a kormány a szakszervezetek meggyengítésének politikáját folytatta. Az új Munka Törvénykönyve szűkítette a kollektív jogokat, jelentősen korlátozta a szakszervezetek működési feltételeit a tisztségviselői védelem, a törvényben garantált munkaidő-kedvezmény szűkítésével, a kollektív szerződés kötési lehetőségek korlátozásával, az üzemi tanácsok kvázi kollektív tárgyalási joggal való felruházásával. Ezek kiegészültek a szakszervezetek anyagi alapjainak aláásásával, gondolok itt elsősorban a rendvédelem területén a munkáltatói tagdíjlevonás törvényi tiltására – amely előzőleg hazánkban elterjedt, szinte kizárólagos megoldásként létezett –, az igénybe vehető szakszervezeti munkaidő kedvezmény összevonásának tilalmára vagy a korábban szintén bevett, igénybe nem vett munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltásának tilalmára az állami tulajdonú vállalatoknál, közszolgálati intézményeknél. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a közszféra területén létrehozott, kötelező tagságon alapuló, kamara jellegű „karok” az ILO egyezményben biztosított szakszervezeti jogosultságokat is megkapták, kvázi ellehetetlenítve ezzel a valódi érdekegyeztetést.

A szakszervezeteknek a legutóbbi időkben megnövekedett adminisztratív és bürokratikus akadályokkal is meg kell küzdeniük. Az újonnan bevezetett Polgári Törvénykönyv olyan, a szakszervezetek belső életét szabályozó, sokszor átláthatatlanul bonyolult vagy ellentmondásos szabályokat tartalmaz, amelyek teljesítése szervezeti bénultságot okoz, és a független és befolyásmentes, autonóm működés elvesztését is felveti. A jogi előírásoknak való megfelelés jelentős forrásokat igényel, ami főleg a kisebb létszámú szakszervezetek működőképességét veszélyezteti. Az alig néhány hete elfogadott új rendvédelmi törvény megszüntetett két létező szakszervezetet, ami példátlan az Európai Uniós jogállamok történetében. Az ezzel kapcsolatos eljárást a magyar jogrendszer szabályai szerint az érintett szakszervezetek elkezdték.

A sztrájk alaptörvényben garantált állampolgári jogának gyakorlása számtalan akadályba ütközik, olyan mértékben, hogy a sztrájkjog megléte is megkérdőjeleződik. A még elégséges szolgáltatások a közlekedésben és a postai szolgáltatásoknál törvényileg meghatározottak, előírt, rendkívül magas mértékük a sztrájk hatásosságát eleve kétségessé és így hatástalanná teszi. Hasonlóan szinte megoldhatatlan kihívást jelent az ágazati sztrájkok megszervezése a közszférában, ahol a kormánnyal való megegyezés hiányában a bíróság feladata igen rövid, ötnapos határidőben dönteni a még elégséges szolgáltatások kérdésében. A gyakorlati tapasztalatok szerint azonban a bíróságok visszautasítják a beadványokat vagy hosszú hónapok múltával hoznak döntést, ami lehetetlenné teszi egy sztrájk hatásos megszervezését.

Ebben a helyzetben a szakszervezetek egyre kevésbé tudják betölteni hivatásukat, nem képesek megfelelő védelmet és biztonságot nyújtani a tagjaiknak és a dolgozóknak. A munkavállalók kiszolgáltatottsága növekszik. A válságból kilábaló, jelenleg jó növekedési mutatókkal rendelkező Magyarország gazdasági fejlődése szigetes jellegű, differenciált, összességében alacsony munkaerő-kereslettel bír. Az alacsony foglalkoztatottsági szint növelésének kiváló eszköze lehetne a kis- és közepes méretű hazai vállalatok erősödése, azonban az alkalmazott ún. „unortodox” gazdaságpolitika növekvő terheket és bizonytalan jogi feltételrendszert jelentő hatásai ezt nem teszik lehetővé. Fel kell hívnom a figyelmet a kkv-k kapcsán egy igen káros és veszélyes jelenségre. Szomorú tény, hogy Magyarországon a munkatörvények – beleértve a munkavédelemmel és munkabiztonsággal kapcsolatos szabályokat is – betartása és betartatása rendkívül kirívóan alacsony színvonalú. Tetten érhető ez az állami ellenőrzések tapasztalataiból, a lesújtóan magas számú munkabalesetből, foglalkoztatási megbetegedésekből stb. Az a tapasztalatunk, hogy ezen a téren az állami fellépés hatékonysága súlyos kívánnivalókat hagy maga után. A legkirívóbb szabálytalanságok éppen a kkv-k területén jelentkeznek, ami rámutat arra, hogy ez a szektor, bár számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, ezen a téren a szokásosnál nagyobb figyelmet, újszerű hatékony beavatkozásokat követel meg.

 

Köszönöm a figyelmet.

2015 május elsejei beszéd

2015.05.01. 23:38 Székely Tamás (VDSZ)

_mg_1656.JPGKedves Kollégák!

 

Május elseje van, a szakszervezet legnagyobb, sőt, talán mondhatom, legszentebb ünnepe. Engedjétek meg ezért, hogy ma csak hozzátok forduljak, csak a mi ügyeinkről beszéljek. Széles és színes társaság vonul fel ma ezen a színpadon; lesznek elegen, akik elsősorban a politikáról és a politikusokhoz szóljanak.

A mai nap tehát a mi közös ünnepünk, és fontos, hogy legalább ilyenkor megemlítsük a közös sikereket, és együtt örüljünk ezeknek. Ugyanakkor az ünnep sem ment fel minket az őszinteség kötelezettsége alól. Régóta ismertek, tudjátok, hogy ami a szívemen, az a számon, és mindig a szakszervezet érdekét tartottam szem előtt, bárkit is bántson az őszinte igazság.

 

2010 óta egyre többet mondogatjuk, és ezt vegyük is komolyan: önmagában a megmaradás, a létezésünk is siker. Nem a szakszervezeti irodák a hétköznapokban, nem a színes lufik az ünnepen, hanem az, hogy még ma is van munkavállalói érdekképviselet, amelyik szól, sőt, szükség szerint kiált, ha bajban vannak a dolgozók. Siker, hogy ma is hozzánk fordulhatnak a kollégák, ha a munkáltató túlsúlyát, jogi és adminisztratív erőfölényét kell ellensúlyozni. Mi még most is, mindig megyünk – jogásszal, szolidáris tüntetőkkel, és ipari körülmények között keményített, HR-es asztalokat csapkodó ököllel. Odacsapunk. Ez a mi dolgunk, és legyünk őszinték: senki más nem végezné el helyettünk. Sokan szeretnék, ha feladnánk, sokan dolgoznak azon, hogy gyengébb és halkabb legyen a szakszervezet. Kívül és belül is sok az ellendrukker; kormányon és szomszédos szervezetekben is sokan szeretnék, ha nem lennénk.

De nem csupán vagyunk, hanem szerveződünk is! Siker a hosszú évek kemény munkájával kigürcölt Magyar Szakszervezeti Szövetség létrejötte. Látom az elbizonytalanodó tekinteteket, ezért már most mondom: a kudarcok és hibák felszámolásánál is vissza fogok térni a fúzió ügyére. De előbb arról, ami jó a SZÖVETSÉG-ben!

Negyedmillió szakszervezeti tag erejét tudjuk végre egy irányba fordítani. Vacakolnak, pózolnak a politikusok, hogy az ő pártjuk micsoda erőt képvisel – sose felejtsétek el, egyetlen ágazati szakszervezetben több tag tömörül, mint bármelyik magyar pártban! És a mi szövetségünk több tucatnyi ágazatot egyesít! Legyetek büszkék rá, hogy még mindig a miénk a legnagyobb, egy irányba húzó tagság!

_mg_1717.JPG

Ha akarjuk, csodákat tudunk együtt tenni. Mondok egy példát: friss fejlemény, hogy a kormány átalakítja a szakképzés rendszerét. És amikor átalakítást mondok, akkor azt úgy kell érteni, ahogy Nero császár „átalakította” Rómát, vagy a Katrina hurrikán „átalakította” New Orleanst. 63 milliárd forint állna a szakképzés rendelkezésére – ebből 3 milliárd valóban oda is juthat, a többit a közmunkaprogramra, ismétlem, közmunkára akarják fordítani. Lehet-e megalázóbb pofont elhelyezni a dolgozók arcán? Miféle jövőkép az, ahol a mai szakemberek helyett közmunkás rabszolgákkal számolnak, ahol eleve erre akarják költeni a pénzt?

Ha komolyan gondoljuk a fúziót, és én, mint a SZÖVETSÉG alelnöke mindent meg fogok tenni azért, hogy közös erővel kiszorítsuk a szervezetből a maximális teljesítményt, nos, akkor negyedmillió ember fog egyszerre nemet kiáltani! Az ipart, a szakembereket, a magyar GDP egyik pillérét nem változtathatja az új magyar arisztokrácia faluvégi ároktisztító cselédek csapatává! Ha komolyan gondoljuk a SZÖVETSÉG-et, akkor együtt kell kiállnunk! Hiszen mindannyian áldozatai vagyunk minden egyes munkavállaló-ellenes döntésnek. Külön is szólnom kell a pedagógusokhoz, hiszen ők az egyik kapocs a különböző, rossz döntések kárvallottjaivá váló csoportok között. Ti, pedagógus kollégák, áldozatai vagytok a közoktatás, a felsőoktatás, és most a szakképzés folyamatos tönkretételének. Közös konföderációnk alelnökeként ígérem, hogy együtt lépünk fel; ha velünk tartotok, mindig közös lesz a pajzsunk, ami a dolgozókat védi. Itt és most, ebben az ügyben is kihasználjuk a szervezet erejét, munkáltatók, munkavállalók, magyar és nemzetközi szervezetek együtt lépnek fel, küzdünk, amíg csak lehet.

A siker a jó gyakorlatok eltanulását is jelenti. Büszkén mondhatom, hogy e tekintetben „anyaszervezetem”, szakszervezeti otthonom, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is egy kiváló metódust örökít a SZÖVETSÉG-re. A legelső úgynevezett nemzeti konzultáció idején döntöttünk úgy, hogy Orbán Viktor búcsúcéduláit, mellyel a párbeszéd hamis illúzióját akarja kelteni, jó célra fogjuk felhasználni. Minden újabb, milliárdokat felemésztő konzultáció idején tömegek döntöttek úgy, hogy a süket kormányfői füleknek ők nem akarnak válaszolni, hanem inkább elhozzák hozzánk a leveleket, és azokat papírhulladékként értékesítve (hiszen az egy fecni) teszünk jót a közösséggel. Legutóbb esztergomi gyerekek étkeztetését támogattuk ebből a pénzből, és kérem, vigyétek a hírt: a SZÖVETSÉG tagjaként is ugyanúgy gyűjti a konzultációs papírokat a VDSZ, immár az egész konföderáció segítségével! Hozzátok a VDSZ-be a leveleket! Vágjuk együtt a politika szemébe: nem a megélhetési bevándorlók, hanem a megélhetési politikusok miatt van bajban ez az ország. Követeljük, hogy az erre elszórt milliárdok helyett a jövőben a munkahelyteremtést támogassák! Büszke vagyok, hogy erre is tudjuk használni a Magyar Szakszervezeti Szövetség erejét!
Gyűjtsük közösen a nemzeti inzultáció újabb szemetét és ennek bevételéből támogassuk az Együtt a Leukémiás Gyerekek Alapítványt! Mutassuk meg szakszervezetek és civilek ellent tudunk állni a demagógiával szemben egy közös ügyért. Üzenjünk ezzel is a hatalomnak, hogy minket nem lehet hülyíteni, amikor ezer sebből vérzik az egészségügy. Segítsenek ebben mások is! Legyen ebből mozgalom!

És akkor pár szót arról, ami nem sikerült, valamint helyünkről a világban. A mai nap programját nézegettem tegnap, és az agg Garibaldi egy mondása jutott eszembe. Partra szállásának sokadik évfordulóján, a hatalmas ünneplő tömeget látva így fakadt ki: milyen kevesen voltunk, és milyen sokan maradtunk! Ha a mai, közös színpadra gondolok, van egy hasonló, picit keserű érzésem. Ti vagytok a megmondhatói, milyen régóta küzdök az egységes szakszervezeti konföderációért. Hosszú évekkel ezelőtt döntöttük el a VDSZ-ben, hogy ez lesz a legfontosabb szervezeti célunk, ennek érdekében szerveztük át az autonómok működését is, ezért küzdöttem éveken át. Sokkal többet és keservesebben, mint azt gondoltam volna, amikor először, egy ugyanilyen május elsején Varga Lászlóval és Pataky Péterrel egy színpadra állva bejelentettük a fúziót. Keserves és lehangoló volt, ahogy zátonyok között hajózva, hosszú-hosszú idő után eljutottunk a SZÖVETSÉG-ig. És még nem vagyunk készen, a fene egye meg! Még mindig  szervezeti különérdekek akadályozzák a sikert. Még mindig különböző kongresszusokra, újabb és újabb rész-döntésekre várunk, holott arról volt szó, hogy egy a szervezet, közös az öröm, közös a bánat. Kivéve a gyevi bírót!

Kudarc, hogy ma még magyarázni kell a felszólalók titulusait, kudarc, hogy az egyes szervezetek említésekor csupa „még” és „talán” jön a szánkra. Nem lehet egy életen át a kilincsre tett kézzel álldogálni!

Pedig a SZÖVETSÉG-nek önmagán túlmutató jelentősége, igazi történelmi feladata van. Vele és általa kell visszatérnie a szakszervezetnek. Nem elég, hogy mi vagyunk a legtöbben, nekünk, nektek kell a legfontosabbnak is lenni! Ez az Új Szakszervezetiség. Látható és átlátható szakszervezet, hiteles aktivista erő. Ezt építjük közös erővel a SZÖVETSÉG-ből.

Ez pedig kijelöli a helyünket a világba, ahova  az őseink álmodták, akiknek vállain állva ma mi is küzdünk a dolgozókért. Szemben mindenkivel, aki a dolgozók érdekét csorbítaná, és csakis a dolgozók mellett. Tudtátok, hogy már a VDSZ ősét, a Magyarországi Vegyészeti Munkások Szövetségét is ott gáncsolta a hatalom, ahol tudta, és csak a megalakulása után egy évvel, 1906. április 22-én írta alá a belügyminiszter a szervezet alapszabályát? Ismerős trükk? Mi a szakszervezetben már 110 éve nem bízunk a politikában és a politikusokban. Nem azért, mintha úgy általában bajunk lenne velük, hanem mert más a dolgunk. Nekünk nem az a célunk, hogy egyik vagy másik politikus kerüljön hatalomra. Én tüntettem már Kóka János ellen is, amikor még miniszter volt, és most mit látok? Kormányzati repülővel, diplomata-útlevéllel röpköd megint, hiába állt a feje tetejére a politika. Csak mi maradtunk azok, akik voltunk: a munkavállalói érdekképviselet. Kordás Lacit sem azért tettük az SZÖVETSÉG élére, mert korábban politikus volt, hanem annak ellenére; és most sem azt várjuk tőle, hogy politikai célokra használja a szakszervezet, hanem azt, hogy a nap 24 órájában, de legalábbis három műszakban dolgozzon a szakszervezet sikeréért. Köszönjük, Laci, hogy velünk vagy ebben a küzdelemben.

Örülök annak is, hogy vannak olyan, politikusi létre készülő civilek, mint a mai vendégeink a színpadon, de nekik is tudniuk kell: mi nem annak drukkolunk, és nem abban segítjük őket, hogy politikai karriert csináljanak. Mi azzal értünk egyet, amit a dolgozók jogairól mondanak. Ha sikeresek lesztek, és egyszer kormányra kerültök, akkor az ígéretek beváltását várjuk tőletek, ekkor lehet egy jó partneri viszony közöttünk. Ha nem, akkor adjátok át üdvözletünket Kóka Jánosnak. Évszázados múlt, és a jövő szakszervezeti feladatai köteleznek minket arra, hogy az elveinken sose változtassunk.

Kedves kollégák! Köszönöm, hogy együtt vagyunk, köszönöm, hogy közösen építhetjük a szakszervezet jövőjét, az Új Szakszervezetiséget. Tegyen így mindenki! Aztán pedig folytassuk a munkát közös erővel, hiszen tudjátok: Többen Erősebbek Vagyunk!

Hankook előtti demonstráció margójára

2014.08.05. 07:07 Székely Tamás (VDSZ)

Fantasztikus érzés azt látni, hogy a VDSZ hívására egyként mozdultak meg a magyar szakszervezetek, mert közösen érezzük jogtalannak azt, ami ebben a gyárban történt.

Külön köszönetemet szeretném kifejezni a szolidaritásért

Magyar Szakszervezeti Szövetség tagszervezeteinek és elnökének, Pataky Péternek

a Liga Szakszervezetek tagszervezeteinek és elnökének, Gaskó Istvánnak,

az Értelmiségi  Szakszervezetek tagszervezeteinek és elnökének, dr. Kuti Lászlónak

a Munkástanácsok tagszervezeteinek és elnökének Palkovics Imrének és minden szervezetnek, amely jelezte, együtt érez a Hankooknál dolgozókkal, s egyetért velünk abban, hogy nem tűrhetjük a munkavállalói jogok sárba tiprását.

IMG_8032.JPG

 

Egyszerre mozdult meg mindenki, mert tudjátok, tudjuk, hogy az, ami miatt most itt vagyunk, nemcsak arról az egy emberről, a VDSZ-hez tartozó Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete vezetőjéről szól, akit jogtalanul, mondva csinált okok alapján rendkívüli felmondással kirúgtak, hanem mindannyiunkról. Ha most szó nélkül hagyjuk azt, ami ebben a gyárban történik, akkor ez az eset más munkaadók számára is példa lehet, s egyre gyakrabban fogunk találkozni ilyenekkel. Szakszervezeti tisztségviselőt elbocsátani rendkívüli felmondással olyan módszer, amely ellen tiltakozni kell, mert olyan fokú jogtalanság, amely félelmet kelt minden munkavállalóban. Tiltakozunk! A leghatározottabban tiltakozunk.

És aki azt gondolja, vagy azt akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy ezt a mai demonstrációt a politika mozgatja – sajnos voltak ilyen reakciók -, az vagy nincs tisztában az okokkal, vagy éppen a valóságot akarja elrejteni.

Ebből a gyárból, a Hankook Tire Magyarország Kft. üzeméből egyetlen év alatt 2 választott tisztségviselő került az utcára rendkívüli felmondással, 4 pedig maga mondott fel, vagy felmondtak neki. Holik Viktor, Bognár Ferenc, Tőkésy Zoltán, Sólyom Krisztián, Zsirai Lajos, Dömény Sándor. Nem sorolom tovább. A fortélyos félelem, ami miatt néhányan önként távoztak nem a béke és az együttműködés alapja.

Mutassuk meg, hogy miért vagyunk itt! Mindig a tárgyalás és a megegyezés hívei voltuk, és azok leszünk a jövőben is. Ma átadtunk a cég vezetésének egy hosszabb távú tárgyalási tervet, amellyel ismételten az a célunk, hogy béke és nyugalom legyen. Remélem, „odabent” értékelik a gesztust, s elfogadják a diplomatikus folytatást!  Javaslatot tettünk egy tárgyalási koncepcióra is, s felajánlottam, jöjjön ide a vezetőségből valaki és közösen jelentsük be, hogy készek egyeztetni velünk a szakszervezeti és a munkavállalói jogok betartásáról, a törvénytelenségek megszüntetéséről, az érdekvédelmi munka feltételeinek a megteremtéséről. Vagyis arról, hogy európai módon megtűrik, és hagyják dolgozni a szakszervezetet, s annak tisztségviselőit. Nem jött ki senki, hogy a Hankook itt és most, a nyilvánosság előtt elkötelezze magát az együttműködésre.

Számos helyen rendezett munkaügyi kapcsolatunk van. Van köztük japán, kínai, francia, magyar, német, olasz vállalat és tisztességesen partnerséggel vagyunk egymás iránt.

Felelőséggel tartozunk a dolgozóinkért. Márpedig, ahol nincs szakszervezet, ott nem tudunk felelősséget vállalni a kollégákért, ott nincs béremelés, nincs munkavédelem, nincs jogsegély, nincs érdekképviselet. Az ilyen munkahelyen csak végtelen kiszolgáltatottság van, és ezt nem hagyhatjuk.

Ha kell, akkor „csak” küzdünk, és nem harcolunk. Tárgyalunk, mert elsősorban ez a mi fegyverünk. De harcolunk a munkavállalói jogokért ott, ahol ilyesmiről egyébként hallani sem akarnak, s ott, ahol a cégvezetés nem tűri a szakszervezet jelenlétét, ezért esély sincs a békés megoldásra. Azt remélem, hogy mostantól a Hankook, mint a kormány kiemelt stratégiai partnere kész lesz a velünk való együttműködésre, hogy kulturált módszerekkel rendezzük ügyünket, s befejezzük végre a régóta tartó háborút.  Innen üzenem a „bent” kétkedőknek, hogy mi egészen biztos, hogy erre törekszünk.

Sok helyen vagyunk, ahol van párbeszéd és megállapodás.

Innen is üzenem minden dolgozónak:

Ne hallgasson! Nem féljen! Ne higgye, hogy egyedül van!

Kiállunk mindenkiért, mert ez a hivatásunk.

Ne feledjétek többen erősebbek vagyunk!

Címkék: VDSZ Szakszervezet Hankook

Szakszervezeti bárányok a farkasok között

2014.05.01. 21:22 Székely Tamás (VDSZ)

 

A jó szakszervezeti munkát maguk a szakszervezetek és vezetőik akadályozzák. Legalábbis Magyarországon – véli kemény bírálatában a fiatal generációt képviselő Székely Tamás, aki a fél évvel ezelőtt alakult, mintegy negyedmillió tagot képviselő Magyar Szakszervezetei Szövetség alelnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke és a 30 ezer tagot tömörítő legnagyobb ipari szakszervezet, a VDSZ első embere is.

- Sok kritika éri a magyar szakszervezeti mozgalmat, nehéz visszaadni az emberek érdekvédelembe vetett hitét. Mi a sikertelen magyar szakszervezeti mozgalom rákfenéje?

wIMG_7263.jpgHa röviden kéne válaszolnom, azonnal rávágnám: maga a szakszervezet. Ennél azonban sokkal összetettebb a probléma. Van egy strukturális dilemma, és egy 25 évet átölelő felfogásbeli, a változást igénylő személyi és anyagi kérdéskör is ütközése, tele ellentmondásokkal. Szükség van-e ennyi szakszervezetre? Milyen szerepet kapjanak – érdemeik elismerése mellett – azok, akik negyedszázada állnak a mozgalom élén, de bizonyítottan nem tudják már felvenni a lépést a rohanó világgal, a dinamikus változásokkal? Hogyan pótoljuk a fiatalítás terén tátongó évtizedes űrt? Az utánpótlás szándékos elmulasztása az elmúlt időszak egyik legnagyobb „bűne” a mozgalomnak, a mozgalom vezetőinek.

- Tavaly decemberben nagy reményekkel megalakult az egyik legnépesebb konföderáció, a negyedmillió tagot tömörítő Magyar Szakszervezeti Szövetség. Alapító tagként és jelenlegi alelnökként elégedett?

Sokan akár elégedettek is lehetnénk azzal, hogy a jó ideje stagnáló szakszervezetei életben legalább megmozdult, sőt elindult valami új, de én koromnál és habitusomnál fogva inkább csalódott, mint elégedett vagyok. Ennek persze több oka is van.  Most sokan gondolhatják, azért mondom ezt, mert határozott törekvésem ellenére sem én lettem az elnök. Mindenki gondol, amit akar, de határozottan állítom: tévednek. Szó sincs erről. A tavaly december 6-i alakuló ülés óta eltelt időszak sok tekintetben csalódás, vagy óvatosabb megfogalmazásban: más megvilágításba helyezte a helyzetet. Még a fúzió elkötelezett hívei sem gondolták, hogy ennyire bonyolult ez a folyamat.

- Mit csinálna másképp?

Sok mindent. De hosszú lenne ezt most részletesen kifejteni, főleg anélkül, hogy ne tegyem ki a szervezetet és azokat a kollégáimat akikkel, valódi szakszervezeti egységben gondolkodunk. Kapunk így is éppen eleget, hideget és meleget egyaránt. Főként hideget. Naponta.

- Milyen emberekre van szüksége a mozgalomnak?

Hitelesekre! Teljesen hiteltelen, megújulásról beszélni azoknak, akik akadályai a megújulásnak. Hiteltelenek azok, akik most az új munka törvénykönyvét kritizálják, s módosítást sürgetnek, miközben aláírták azt a megállapodást, amelyben azt igazolták, hogy érdemi egyeztetés volt. Hiteltelenek azok, akik szakszervezeti tagságról beszélnek, miközben idejét sem tudják, mikor láttak közelről „egyszerű” szakszervezeti tagot. Van, ilyen vezető, nem is egy. Azok pedig, akik politikai semlegességről beszélnek, miközben saját érdekeikből egyértelműen a politika emlőin lógnak, a hitelesség árnyékába se léphetnek. Az ilyenek miatt is tartunk ott, ahol: az emberek kiábrándultak a mozgalomból, nem hisznek – vagy a kelleténél csak jóval kevesebben – a hiteles, tisztességes szakszervezet létezésében.

- Radikalizálódás, vagy diplomatikus tárgyalás? Melyik irányt képviseli?

Diplomatikus tárgyalás, rendhagyó érdekérvényesítés, megfelelő eszközökkel. Nem viselkedhetünk bárányként a farkasok között. Sajnos az országos érdekegyeztetés megszűntetése és a kormányzati arrogancia példa egyes munkáltatóknak arra, hogyan lehet büntetlenül elbánni a munkavállalókkal. Ez veszélyes irány. Annak ellenére, hogy tőlem, s az általam vezetett szakszervezetektől sem áll távol a radikális megoldás, ha már nincs értelme tárgyalni, legtöbbször békés úton jutunk eredményre. Ez fontos.

- Megbocsátható bűn a szakszervezeti megalkuvás?

Mit értünk megalkuváson? A hatalommal való lepaktálást elvetem. Az ide, oda billegő „sárga” szakszervezeteket nem tartom semmire. De ha érdemi tárgyalást lehet folytatni, akkor biztos vagyok benne, hogy kompromisszumra lehet jutni a tárgyalópartnerrel. Persze ehhez a munkavállalók, a szakszervezeti tagság támogatása is kell. Nélkülük nincs szakszervezet. Tudomásom szerint az általam képviselt szervezetek berkein belül nincsenek „gyáva megalkuvások”, én legalábbis nem emlékszem ilyenre. De a 2013-ból tudok olyan példát említeni, amikor egy szervezet vezetője verte a mellét nyár elején, hogy neki köszönhetően van 3 százalékos bérajánlás, de a saját területén 1,2 százalékos megállapodást kötött, miközben mi 4 százalék körüli átlagban tudtunk megegyezni. A higgadt kiegyezés egy tárgyaláson persze mindenki számára előnyös. Észnél kell lenni, különösen a jelenlegi magyar gazdasági körülmények között. A VDSZ működési területén 2014-ben 4 hónap alatt csaknem 4000 ember veszítette el az állását gyárbezárás, rezsicsökkentés, csőd bűntett, vagy egyszerű racionalizálás miatt. Na, ebben a helyzetben legyen higgadt az ember!

- Gyakran nyíltan kritizálja idősebb kollégáit, s a szakszervezetek tehetetlenségét. Kilóg a sorból. Nem nehéz így?

Nem állítom, hogy könnyű. Én mindig azt vallottam, hogy a szakszervezetnek a jövőt kell építenie. Nekem könnyű hangoztatnom, hogy a fiatalítás nem ördögtől való, mert a VDSZ-nél ennek van már hagyománya. Ennek a folyamatnak vagyok az egyik áldozata, vagy élvezője. Ki, honnan nézi. De a mi szervezetünkön belül mindig is fontos volt a fiatalok és az idősebbek kapcsolata. Azért hivatkozom erre a szervezetre, mert 21 éve látom, hogy milyen tudatosság volt a szövetségben. És ami a legfontosabb: mindkét elődöm önként köszönt le a kellő időpontban. Főcze Lajos és az őt követő Paszternák György is. Ez olyan példa lehetne mások számára is, amely emelné a szakszervezetek megítélését.

- Milyen jövőt jósol a hazai érdekvédelmi mozgalomnak?

Bizonytalant, ha nincs érdemi változás. És küzdelmeset. Mert ilyen politikai környezetben a szakszervezetek nem számíthatnak semmi jóra. Kivéve néhány dörgölődzőt.  Ha tovább folytatódik ez a „szöszmötölés”, ami jelenleg is gátja a változásnak, akkor elárvulnak a kis helyi szervezetek, magukra maradnak a napi problémáikkal.  A rövidtávú érdekek teljesen kifordítják magukból az érdekképviseletet.

Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy lehet érdekegyeztetés nélkül törvényeket hozni – még, ha olyanok is, amilyenek –, s teljesem át lehet alakítani a munkavilágát úgy, hogy a szakszervezeteket meg sem kérdezik. Az érdekképviseletek 2011. október elseje, az új Mt. „megalkotása” óta nem tudtak semmi érdemlegeset felmutatni.

Pedig a szakszervezetekre egyre nagyobb szükség van, Ezt kell megérteni az embereknek. Teljesen mindegy, hogy irodai dolgozó, vagy gyári munkás, esetleg földművelő. Ehhez persze felkészült, hiteles szakszervezetek is kellenek.  

- Közismerten kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak. Mit tapasztal, milyen a magyar mozgalom nemzetközi megítélése?

Ágazati és konföderációs vezetőként két különböző jellegű szövetségi munkában veszek részt, így tényleg érdekes benyomások érnek külföldön.

Az ágazati területen 2012-ben három nagy ipari szövetség, a vegyipari-energiaipari, a vasas és a textil-ruházati fúziójából létrejött egy világszervezet. Az európainak 8 millió, a világszervezetnek 22 millió tagja van. Ezek a szervezetek tehát már egy egyesülési folyamaton átesve működnek. Személyesen részt vehettem a fúziós folyamatban, ami példaértékű lehetne, mondjuk a hazai szétaprózódott ipari szövetségek számára is. Ezért ezek a nemzetközi szervezetek nagy figyelemmel kísérik a magyar ágazati szövetségek tevékenységét.

A konföderációk kapcsán pedig, mind az európai ETUC, mind pedig a világszervezet az ITUC kezdettől fogva támogatta és támogatja a három magyar konföderáció, az Autonóm, az MSZOSZ és a SZEF egyesülési folyamatát. A közelmúltban az új Magyar Szakszervezeti Szövetség választott tisztségviselői tárgyaltak a nemzetközi szervezetek vezetőivel, és sokkal nagyobb szimpátiát, s támogatást érzékeltem részükről, mint egyes magyar kollégák részéről. Ez talán mindent elárul.

Címkék: közélet VDSZ Szakszervezet

Közdemosz panasznap

2014.02.21. 17:27 Székely Tamás (VDSZ)

Panasznapra jöttünk össze, mert a közszolgálatban elégedetlenek a dolgozók. Bevallom, nem is értem miért panaszkodik itt bárki.

Hiszen ez az ország jobban teljesít! Nincs infláció, a rezsi csökken, a munkanélküliség megszűnőben, soha nem látott mértékben emelkednek a bérek. Vagy mégsem? Akkor, hogy is van ez?


P1040574w.jpgA valóság az, hogy például a közszférában 2008 óta nincs érdemi béremelés. A rendvédelmi dolgozóktól elvették a nyugdíjat, a szociális dolgozókat semmibe veszik. A pedagógusokat megosztják és tudatlanoknak, „konyakozó követelőzőknek” nevezik. Az egészségügyben dolgozókat külföldre kényszerítik. A közművelődésben dolgozókról a hatalom tudomást sem vesz, a köztisztviselők szakmaisága leértékelődött.

Eközben terrorként tombol a megfélemlítés, bizalmatlansági vádaktól, retorzióktól rettegnek az emberek. Nem véletlenül.

De nem csak a közszférában súlyosak a gondok ebben a jobban teljesítő országban.

A közüzemekben a rezsicsökkentésnek „hála”, százak veszítik el a munkahelyüket. A teherfuvarozásban dolgozók külföldön, kényszerpihenőkön, a munkaadónak kiszolgáltatva várják, mikor engedik őket haza. A BKV buszvezetőket multifunkciós gépekké alakították, akiknek hol pénztárost, hol jegyellenőrt kell játszaniuk, miközben nem mellesleg az utasok biztonságára, a balesetmentes vezetésre is figyelniük kell.

Nincs már korkedvezmény, nincs korengedmény ebben az országban. Vesszen a hatvan feletti magyar munkás! Az egyik munkáltatói szövetség vezetője gyakran mondja, nem lehet a közalkalmazottak bérét emelni, mert azt a pénzt a gazdaságba kell fektetni.

Én pedig gyakran mondom, hogy azt a pénzt kellene visszaadni, amit az elmúlt 4 évben vettek el tőlünk a magánnyugdíj ellopásával, az ÁFA-emeléssel, a tranzakciós díjjal, a stadionépítéssel, a felesleges nemzeti konzultációkkal és még sorolhatnám. Milliárdok. Miközben a közszférában évek óta reálbércsökkenés van.

Tegnap éppen egy kisemmizett cég 100 magára hagyott, szerencsétlen sorsú dolgozójáért küzdöttünk, ma mellettetek állunk ki. De ez még mindig kevés. Nagyon kevés.

A minap csak 5 percig kellett volna megértőnek lenniük az utasoknak a BKV-buszvezetőkkel… De nem voltak. Pedig értük is szóltunk, amikor forgalomlassítással demonstráltuk, megbénul a rendszer, ha a sofőrök pontosan teljesítik azt a sokrétű feladatot, amit a megkérdezésük és mindenféle hatástanulmány nélkül rájuk erőltetett a tulajdonos. Egymásnak akarnak ugrasztani minket, pedig közös az ellenségünk: a rossz, emberellenes politikát folytató hatalom.

Most a közszférában dolgozókért kiáltunk. Azokért, akik a hatalom által fenyegetett munkahelyeken dolgoznak érted, értünk. Legyen az tanár, rendőr, ápoló, vagy okmányirodában dolgozó.

De az állami propaganda és dicshimnuszok árnyékában, legyünk önkritikusak: valóban megteszünk mindent saját dolgozóinkért, vagy csak a látszat kedvéért szervezünk néha valami kis megmozdulást? Valóban hatékonyak vagyunk? Vagy a hallgatásunkkal még asszisztálunk is akkor, amikor látjuk, kisemmizik a dolgozókat? Elég hangosak vagyunk? Megvan bennünk az igazi elszántság?

 Valóban értitek miért is követeljük itt és most a közszférában dolgozók béremelését?

Én ebben a kérdésben nem látom, nem hallom a határozott választ. Hol vannak a tömegek, amikor a közszolgálatban dolgozókért állunk ki? Hol van a szolidaritás, amikor a szociális területen dolgozókért kéne sztrájkolni?

Hol vannak a szakszervezeti vezetőink? És ők valóban a dolgozók érdekeit képviselik? Egyikükről biztosan tudom, hogy nem. És jegyezzük meg azt is: a frissen létrehozott Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, a negyedmilliós tagságú, új konföderációnak ezek a hetek-hónapok jelentik a próbakövét. Most derül ki, hogy az összeállás hoz-e új minőséget, új erőt? E szervezet alelnökeként ezért az a legfontosabb dolgom, hogy meggyőzzem a hezitáló kollégákat: jöjjenek ki a papírhalmok alól, jöjjenek ki a technikai kérdések, meleg tárgyalótermek biztonságából, ide, az utcára!

És nem csak ide! Már 3. hete tart blokád alatt egy vegyi üzemet 80 elszánt munkás, hogy ne hordhassák szét a gyárat a fejük felől. Sztrájkőrséget szerveztek, a tisztességes elszámolásért, fizetésükért, járulékaikért, munkaügyi papírjaikért harcolnak a kiürült, kifosztott gyárhoz láncolva, tehetetlenül, kiszolgáltatva.

Akciójuk akár jó példa is lehet a magyar szakszervezetek számára, hogyan kellene visszaszerezni a dolgozók tömegeinek elveszett bizalmát, és megállítani a szakszervezeti tagság csökkenését. Magyarországon nagyon kevés a sztrájk, össze sem lehet hasonlítani a nemzetközi gyakorisággal. Sztrájkőrségről pedig sokan még nem is hallottak. Mostanáig. Pedig jó, ha megjegyezzük és megtanuljuk ezt is, mert ilyen akciókból jóval többre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom újra hiteles, vonzó lehetőség, maga a biztonság legyen a munkavállalók, és különösen a fiatalok számára. Ez mindannyiunk elemi érdeke. Az eddigieknél sokkal erősebben kell tiltakoznunk, és sokkal hatékonyabban kell kiállnunk a dolgozók érdekeiért, mert a sikertelenség leértékeli, hiteltelenné teszi és kiüríti a szakszervezeteket.

 A blokádban, sztrájkőrségben álló vegyipari munkások jó példát mutatnak. Kérdés, hogy lesznek-e, akik követik őket.  De mindenki vegye tudomásul, aki most hallgat, aki most kiegyezik, aki most harminc ezüstért eladja magát: ő lesz a következő, vele folytatják majd a szalámizást. Aki ma elárulja a szakszervezetet, az holnap már nem számíthat a tömeg támogatására. Aki alámerül és kibekkel, az soha többet nem jut a felszínre. Ma kell szólni, és a lehető leghangosabban. Ha ma legyőznek minket, holnap már nem lesz, aki szóljon értetek, értünk, a magyar dolgozókért.

 

 

 

 

EVM dolgozókért

2014.02.12. 22:32 Székely Tamás (VDSZ)

Kedves Kollégák! Tüntetők!

100 emberért jöttünk össze és most ezreknek tűnnek. Ez a szolidaritás, ez az ami erőt adhat e 100 munkás mostani küzdelméhez. Hatalmas dolog és köszönet jár érte.

IMG_5972.JPGNem véletlenül vagyunk itt! Ebben a házban forr az alantas cselszövés. 100 ember, aki a sok éves lemondás után maradt a nagy EVM-ből már nem számít. WU2, Ultra, Bip és még sorolhatnám a superbrand termékek sorát, amit ma már aljas módon átjátszva akár egy sufniban gyártanak az itt összegyűlt kollégák kárára. Mert itt nem lehet másról szó csak arról a folyamatról, amit más országokban pillanatok alatt feltérképeznek, és a bűnösök kezén kattan a bilincs. Itt vagy Maciarc?  Hol vagy Szupkay? Tudod, ez nem a Dumaszínház, de nem is a Showderklub! Itt vannak a háttérben manipulálók?

Valószínűleg azt a szót már nem ismerik ott, hogy lelkiismeret.

A 100 kolléga  várja fizetését, és elsikkasztott pénzét! 100 embernyi lelkiismeret.

100 család szeretné tudni, hogy fizeti ki ma, a holnap tartozásait, amit figyelmen kívül hagytatok, amikor megterveztétek ennek a gyárnak ez eltűntetését.

Miért vagyunk itt? A válasz nagyon egyszerű. Minden szál ide, erre a címre vezet. Mi nem vagyunk bábok, akiket telefonon utasíthatnak. Nem vagyunk rongyok, akiket ha tele a zseb el lehet dobni. Itt vagyunk és tárgyalni akarunk.

Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége képvisel titeket, immár a negyedmillió munkavállalót tömörítő Magyar Szakszervezeti Szövetség tagjaként. Az állásidőre kényszerített, kisemmizett gyári munkásokat, akiknek a feje felől viszik el a gyárat, akik blokáddal és tüntetéssel igyekeznek felhívni a figyelmet a közelítő tragédiára, a legnagyobb magyar munkavállalói érdekképviselet védiA VDSZ - a szolidaritás erejét érezve más szervezetektől – mindent, megtesz azért, hogy mihamarabb tisztességes elszámolás legyen. Meg kell hallania a hangunkat!

De nem a Maciarccal!

Mi partnerek vagyunk mindenkinek, aki garantálja e 100 ember bérét és tisztességes elszámolását.  

A kormányzathoz is fordulunk, hogy erősítse meg a hatóság fellépését, akadályozza meg a további jogsértéseket, valamint az EVM dolgozóinak haladéktalan kártalanítását a bérgarancia-alapból.

Ez a folyamat nem lesz gyors. A jog még mindig nem a tisztességes munkavállalót támogatja. A küzdelemre rátok is szükség van, mert egyedül nem fog menni. Szerveződjünk! Továbbra is őrizni kell azt amit nem vittek el, hiszen ez az egyetlen kézzel fogható erőnk.

Nem adhatjuk fel, mert a helyzet kilátástalannak tűnik, de nem reménytelen!

IMG_5947.JPG

Címkék: szakszervezet VDSZ EVM

A legerősebb

2013.10.17. 23:53 Székely Tamás (VDSZ)

Évekig tartó előkészítés, hónapok tervezése és szakmai vitái után immár tény: az MSZOSZ, a SZEF és az Autonómok egyesítik erejüket és létrehozzák Magyarország legerősebb szakszervezeti konföderációját.

Szinte édes gyermekem a gondolat, hogy a megosztott, sokszor egymással is vitázó munkavállalói érdekképviseletek erejét egyesítsük, közösen tartva pajzsot a kormány és a munkáltatók felé, akik bár sok kérdésben maguk sem értenek egyet, de első gondolatuk mindig az, hogy a munkásokon spóroljanak, a melóstól szedjék be a pénzt. Nem várhatunk semmire és senkire: 2010 óta olyan kormány működik, mely határozottan a szakszervezeti struktúra szétzúzására tör, hogy a romokon csak a miniszterelnök kezéhez szoktatott, „házi” szakszervezeti vezetőnek teremjen babér. Annak, aki 2010 előtt páros lábbal taposta a szakszervezet maradék nimbuszát, keserű paródiába forduló gördülő sztrájkjait szervezve, viszont elárulta a munkavállalókat. Sem a rekordméretű áfa, sem az egykulcsos adó igazságtalansága, sem az étkezési jegyek agyonadóztatása, sem a szociális juttatások elvétele, sem a nyugdíjból visszarángatott kollégák megalázása nem volt elég érv, hogy a friss milliárdokkal országos tiltakozást szervezzen. Ezt sok helyen hívják árulásnak – és aki cinkosként hallgat mellette, az ugyanolyan méltatlan a pozíciójára.

Ennek véget fogunk vetni. Még idén létrejön az a szervezet, amely erősebb, hitelesebb, hatékonyabb és modernebb lesz, mint bármi, amit ma szakszervezetnek hívnak Magyarországon. Hosszú ideje tervezzük a kollégákkal, szakszervezeti és szakmai csapatokkal, hogy miként működjön a fúzió. Én abban vagyok érdekelt, hogy látványos és mindent megváltoztató építkezésbe kezdjünk.

 

Az új, egyesült konföderációban mindenki felelős lesz mindenkiért. Százezres erőt fogunk állítani minden egyes tagunk, minden ágazati szervezet, minden, általunk képviselt hivatás dolgozóinak akarata mögé. A pedagógusokat ért méltánytalanságért a gumigyári munkás, az energiaipart sújtó elbocsátási hullám miatt a kereskedelemben dolgozók, a buszsofőrök vagy a fuvarozók problémáiért a bányászok is kiáltani fognak. Egyesült szakszervezeti erő a munkavállalókért, amit se kormány, se munkáltató nem oszt meg. Hátterünk a sokmilliós nemzetközi mozgalom, mely átszövi az egész világot, és lebírhatatlan erővel rendelkezik.

Markáns szakmai előrelépésre számítok, amelyre óriási szükség van az országban, ahol a kormány szakmai egyeztetés és hatástanulmányok nélkül hoz tízmillió ember életét befolyásoló döntéseket. Eddig különálló szakmai műhelyekben folyt a munka, de a fúzió után nagyobb és felkészültebb szakértői bázisunk lesz, mint Magyarország kormányának.

A legerősebb szakszervezeti konföderáció intenzív tagtoborozásba kezd. Mi ehhez Gaskó Istvánnal ellentétben nem kapunk milliárdos „központi” büdzsét, a kemény munkánk és a hitelességünk ellensúlyozza ezt. Ott akarunk lenni minden munkahelyen, minden munkavállalót védve; nőni és erősödni, míg világos nem lesz: rólunk csak velünk születhet döntés. Ugyanazt tesszük, mint amit évek óta sikerrel gyakorlunk a VDSZ-ben, illetve jó ideje az Autonómoknál is: bekapcsoljuk a munkába a fiatalokat, lendületet adunk a szervezetnek, nemzetközi kapcsolataink révén (jelenleg épp az IndustriAll ifjúsági tagozata által 22 ország közt képviselik a magyar szakszervezeti mozgalmat fiataljaink) a 21. századi Európához illő formában jelenítjük meg az örök tartalmat, a munkavállalói érdekképviseletet. Ugyanakkor számítok a tapasztalatra is, amit az idősebb, sokat megélt kollégák halmoztak fel az elmúlt évtizedekben. Nem véletlen, hogy ma több helyen ők töltik be a legmagasabb pozíciókat a szakszervezeti konföderációknál. Meg fogjuk találni mindenki számára azt a szerepkört, melyben segíteni tudják a megújulást és a legerősebb konföderáció felépítését. Ugyanakkor fontos kimondani, hogy amikor közkeletű jelzője egy ország működésének a „mutyi”’, akkor a szakszervezetnek fokozottan kell figyelnie arra, hogy ilyen jelenségektől tisztítsa meg magát. Becsüljük meg mindazokat, akik eddig is keményen dolgoztak a közös sikerekért, de a szakszervezeti struktúra nem lehet kiszolgálója semmilyen anyagi előnyöknek.

 

Fontos szólni a politikáról is. A szakszervezetnek rengeteg dolga van a politikával, de semmi dolga nincs a pártpolitikával – és itt utoljára hivatkozom meg Gaskó István enyhén szólva elfogadhatatlan tevékenységét e téren (is). Nem leszünk egyetlen párt segédcsapata sem, de mindegyiknek elmondjuk (kinek szépen, kinek csúnyábban – fogadókészség függvénye), hogy mit kellene tennie a munkavállalókért. Nincs átjárás a két dimenzió között, a politikus nem játszhat civilt, nem játszhat szakszervezeti embert, és fordítva: mi sem küldünk senkit a politikába. Én már tüntettem Kóka János ellen is (amikor például a Hankook gumigyár magyar munkavállalókkal kapcsolatos, embertelen bánásmódját próbálta védeni), és tüntettem Orbán Viktor kormánya ellen is (amikor például a Hankook gumigyár magyar munkavállalókkal kapcsolatos, embertelen bánásmódját próbálta védeni, még stratégiai partnernek is kinevezve). Sem vasutast, sem pedagógust, sem BKV-s dolgozót, sem bölcsődei dajkát nem dobunk oda koncul csak azért, hogy „jóban legyünk” egyes politikusokkal, pártokkal. Ez ugyanis a mai szakszervezeti világ másik rákfenéje: a cinkos hallgatás és „lefelé licitálás”. Egyre több disznóságot tűrnek el egyre többen szótlanul. Némán hallgatnak, s elegánsan távol maradnak, amikor megmondhatnák a magukét a kormánynak, vagy amikor kiderül, hogy az általuk kivívni szándékozott bérajánlás gyorsabban fogy a kormányzati kinyilatkoztatásokban, mint falusi búcsúban a sült kolbász.

 

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége a napokban úgy döntött, hogy engem jelöl a fúzió elnöki posztjára. A megtisztelő felkérést elfogadtam, készen állok a feladatra. Nem a pozíció, hanem a feladat motivál, és ha a fúzió kongresszusa e jelölés mögé áll, elkezdjük megvalósítani mindazt, amit évek óta szeretnénk, és amit hónapok óta készítünk elő. Rövidesen részletes szakmai programmal mutatom be, hogy milyen irányokat, milyen célokat tűznénk ki a fúzió elé. De a legfontosabb: mi leszünk a legerősebbek.

Székely Tamás elnök

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége

 

Egyesülünk!

2013.04.24. 10:28 Székely Tamás (VDSZ)

Három szakszervezeti konföderációt olvasztunk egybe, ezzel Magyarország legnagyobb és legerősebb munkavállalói érdekképviseletét létrehozva. Erről fog szólni az idei majális.

A magyar szakszervezetek világa megérett a megújulásra. Megosztottsága, belső vitái, és egyesek „rugalmas hozzáállása” (Gaskó Istvánra gondolok) veszélybe sodorták milliónyi magyar munkavállaló képviseletét. Miközben ma csak az általam vezetett Autonóm Szakszervezetek Szövetségének több tagja van, mint az összes parlamenti és parlamenten kívüli pártnak összesen, mégis a politikusok döntenek mindenben, az ő hangjuk az erősebb, az ő szavukra figyel a közvélemény. A parlamenti bársonyszékek puha ölelése eddig tompíthatta azt a rossz érzést, amit a lelkiismeretesebb (van ilyen) politikusok éreztek, amikor a hétköznapi dolgozókat, Magyarország „működtetőit” tanároktól buszsofőrökig, gumigyári munkásoktól bolti eladóig darabáruként lökdösték ide-oda a jogszabályok tengerében.

 

Egyesülünk, és erőt mutatva állunk ki magunkért. Május elsején közös majálisunkon jelentjük be, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), és az általam vezetett Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) egyesül. Az MSZOSZ tömege, a SZEF szürkeállománya, és az általunk, Autonómok által biztosított lendület, innováció és ipari háttér egyesül az új szervezetben.

 

Hosszú hónapja dolgozom azon a vezetőtársakkal, különböző szintű testületekkel, a tagság széles körével, hogy sikeres legyen a fúzió. Árral szemben haladunk: miközben a kormányzat a valódi érdekegyeztetést csorbítani igyekszik, az ellenzék meg helyben toporog, mi a valódi erő összekovácsolásán fáradozunk. Nem egy sokadik gittegylet létrehozását célozzuk, nem egy ernyőszervezet formálódik, hanem teljes és visszavonhatatlan egyesülés. Új hang, új eszközök, a fiatalok lendülete, melyet a régi kollégák tapasztalata támogat.  

 

Egyesült erő. Ezt akarjuk a magyar munkavállalók rendelkezésére bocsátani.

 

wKW092227.jpg

 

Amikor az egyik legsikeresebb ágazati szakszervezet, a VDSZ vezetőjeként tavaly a tagság biztatására megpályáztam, és el is nyertem az ASZSZ konföderációs elnöki székét, a legfőbb célom a hatékony munkavállalói érdekképviselet megteremtése volt. Az azóta eltelt időben sok tyúkszemre ráléptem, sok sötét sarokba beleláttam, és világossá vált számomra, hogy valódi változást csak egy koncentrált erő tud elérni. Tárgyalásokat folytattam kormányzati és ellenzéki frakciók vezetőségével, megkerestem nagyvállalkozót és munkásszállón lakó gyári munkást, nagykövetet és EP-képviselőt; folyamatos párbeszédben vagyok a kormánnyal is. Ahol nem volt elég a nyilvános fölszólítás, a sürgető megkeresések sora, ott még gyárlátogatásra is elvittem az illetékes politikusokat – lássák meg, hogyan élnek, miként dolgoznak azok, akiknek a nevében változást követelünk.

 

Ezt a munkát folytatjuk május 1. után egy még nagyobb, még erősebb szervezet nevében. Egyesült erővel, a legnagyobb magyar munkavállalói érdekképviselet közös zászlója alatt haladunk tovább. Ezt építik fel az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF tagjai.

 

Tartsatok velünk!

 

Címkék: szakszervezet Székely Tamás

Póker-party Kocsis Mátéval

2013.03.25. 12:21 Székely Tamás (VDSZ)

 

A hétvégén Kocsis Máté a FIDESZ polgármestere, parlamenti képviselője, kommunikációs embere, az alábbi nyilatkozattal állt elő:

160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány és Bajnai idején

Százhatvanezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején – reagált Kocsis Máté az MSZP és a Demokratikus Koalíció vasárnapi nyilatkozataira. Kocsis Máté kérdésre válaszolva mindezt úgy kommentálta, hogy ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején, ráadásul húszéves rekordot döntött a nők foglalkoztatása. A kormány elkötelezett a foglalkoztatás bővítése mellett – hangsúlyozta a politikus, aki emlékeztetett egyebek mellett több nagyvállalat munkahelyteremtő beruházására, a vállalkozások terheinek csökkentésére, valamint a minimálbér-emelésre is.

 

Most tekintsünk el a pártok közötti küzdelem szokásos populizmusától és szorítkozzunk a Központi Statisztikai Hivatal 2013 február 20-án és március 21-én kiadott adataira. (Forrás: http://www.ksh.hu/stadat_evkozi_2_1 ) Az alábbi adatok szerepelnek itt:

Alkalmazásban állók létszáma a nemzetgazdaságban:

Ezer fő

%

2009

2 660,7

96,3

2010

2 725,0

101,5

2011

2 691,5

99,6

2012

2 674,4

99,4

2013

2 573,9

99,4

A 2009 és 2012. közötti adatok január-december és a 2013. évre datált információk csak a januáriak ezért ezt külön sorba tettem. Az előttem lévő számok ( matematikát ismerve ) nem tükrözik az említett úr állításait. Sőt. Kifejezetten cáfolják!

Azért tartottam fontosnak ezeket az adatokat, mert szakszervezeti vezetőként, hihetetlen energiát fordítunk ágazati és országos szinten a munkahelyek megtartásáért.

Nem is olyan rég, az egyik internetes szakportál, a munkáltatók felmérésére hivatkozva pont azt állapította meg, hogy többségében egyáltalán nem terveznek létszámfelvételt, sőt inkább elbocsátásban gondolkodnak. Teszik ezt, annak ellenére, hogy a kormány munkahelyvédelmi akcióprogramja Terminátroként dübörög a cégeknél, csak közben az ipari termelés meg zuhan. Egyedül a Forint/Euró árfolyam segít az exportőröknek. (De csak ideig óráig)

 

Ami a nőkre vonatkozó kijelentést illeti, itt is van némi félremagyarázás, amit igazán nem is tudok hova tenni. A gazdasági adatokból kiderül, hogy itt is játék a számokkal való ámítás folyik. A táblázatokból kiderül, hogy 2012. nyári szezonális időszakban is 1,822 millió nő dolgozott, most pedig 1,781 millió.

Továbbá a nők foglalkoztatottak rátája, 45,9-ről 44,9-re csökkent, ami pontosan 1%, de mínuszban. Az igaz, hogy ez az arány, átlagban 43-44% között mozog már évek óta, de amit sokan elfelejtenek, hogy a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjazása  egyre jobban nő, ami a költségvetési adatokban is látszik.

2.1.1.2. A 15–74 éves népesség gazdasági aktivitása nemenként, havi adatok

Nők

Időszak

Foglalkoz-tatottak

Munkanélküliek

Gazdaságilag aktívak  

Gazdaságilag nem aktívak

15–74 éves népesség

Aktivitási arány

Munkanélküliségi ráta

Foglalkoztatási ráta

ezer fő

%

január–március

1 756,6

225,6

1 982,2

2 000,8

3 983,0

49,8

11,4

44,1

február–április

1 762,6

226,0

1 988,6

1 992,1

3 980,7

50,0

11,4

44,3

március–május

1 782,8

216,8

1 999,6

1 979,1

3 978,7

50,3

10,8

44,8

április–június

1 798,6

205,7

2 004,3

1 974,0

3 978,3

50,4

10,3

45,2

május–július

1 817,9

199,9

2 017,9

1 960,1

3 977,9

50,7

9,9

45,7

június–augusztus

1 811,0

205,4

2 016,4

1 959,9

3 976,3

50,7

10,2

45,5

július–szeptember

1 822,8

207,7

2 030,5

1 944,5

3 975,0

51,1

10,2

45,9

augusztus–október

1 819,8

211,6

2 031,3

1 942,5

3 973,8

51,1

10,4

45,8

szeptember–november

1 810,9

213,4

2 024,3

1 948,3

3 972,6

51,0

10,5

45,6

október–december

1 804,0

213,0

2 017,0

1 954,3

3 971,3

50,8

10,6

45,4

november–2013. január

1 781,6

215,7

1 997,2

1 972,5

3 969,7

50,3

10,8

44,9

 

Összességében, megint azzal kell szembesülnünk, hogy miközben szakszervezeti részről hasonlóan fontosnak tartjuk a munkahelyek teremtését és megőrzését, a politikusok egymásnak üzengetnek, saját szájízüknek használva a számokat, miközben MI a valóságos életben saját erőnkből folytatjuk csatáinkat. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha minket is egy-egy alkalommal megkérdeznének, és egyeztetnének velünk.

 Ennek All in lesz a vége, csak attól tartok, hogy megint a melósok járnak rosszul.

Címkék: közélet konzultáció szakszervezet