A szakszervezet

Üdvözlöm! Székely Tamás vagyok, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke, és 2012 decembere óta egyben az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Ebben a blogban a munkavállalói érdekképviselet hétköznapjaival, a szakszervezet életével foglalkozom. Reményeim szerint nem csupán a tagjaink, de a szélesebb közvélemény számára is fontos, érdekes információkat oszthatok meg az olvasókkal. www.vdsz.hu

Lájk!

Friss topikok

Ami a Népszabadságból kimaradt...

2012.06.12. 02:00 Székely Tamás (VDSZ)

 ...vagy terjedelmi okokból nem tudtam rá bővebben kitérni. Lábtörlő és titkos szerető, a múlt árnyai és az elfelejtett munkavállalók.

Máshogy fogunk beszélni címmel közölte a Népszabadság a szakszervezet jövőjével, lehetőségeivel és problémáival foglalkozó írásomat. A visszajelzések alapján úgy tűnik, sokan igénylik, hogy részletesebben is beszéljünk az ott rögzített álláspontomról. Ma három olyan elemet emelnék ki, melyekről véleményem szerint akár külön cikket is lehetne írni.

 

A pártokhoz való viszony: korbács és kockacukor

demokracia2.jpgA legnagyobb vihart annak rögzítése okozta, hogy nem vagyunk és nem is leszünk a pártpolitika eszközei (a másként működő, szerintem a szakszervezeti mozgalmat eláruló vezetőktől eggyel alább olvashatnak). Vannak pártok, amelyek „hagyományosan” a támogatóik közé sorolnak minket. Rosszul teszik, mi csak a munkavállalókat képviseljük. Vannak aztán pártok, melyek mindent megtesznek, hogy kinyírják a mozgalmat, és így bármit megtehessenek a dolgozókkal. Rosszul teszik, mert ha a munka világát jól ismerő emberekkel szórakoznak, akkor annak ódiumát kell vállalniuk, hogy egy tagban, és ellenük mozdul meg a mozgalom milliós tagsága. És végül vannak politikusok, akik erő és társadalmi beágyazottság híján úgy döntöttek Budapest belvárosában, egy napfényes, délutáni workshopon, hogy a szakszervezeteket addig csepülik, míg ettől a pártjuk támogatottsága el nem kezd emelkedni. ( lásd 2012. június 11-i parlamenti „műsort” ) Nos, ez egy igen buta stratégia, és a jelek szerint nem volt eléggé közérthető az azóta többek által is emlegetett példám a gumigyári munkással.  Akinek egész életében csak biokankalintól, virágszedéstől volt koszos a keze, az nehezen fogja kiszakítani a gépzsíros munkást a szakszervezeti közösségéből.

Röviden tehát, a tanulság legyen az: sem lábtörlője, sem titkos szeretője nem voltunk és nem  leszünk egyetlen pártnak sem!

 

A múlt árnyai

imagesCAS4TTXL.jpgSzintén a minimálisan szükséges karakterszámban tudtam csak azokkal foglalkozni, akik ma terhet, koloncot jelentenek a mozgalom számára. Ilyenkor mindig rögzítem azt is: a múltbéli érdemek elvitathatatlanok, e régi vezetőknek oroszlánrésze van abban, hogy a rendszerváltás után egyáltalán létezhet szakszervezet Magyarországon. Itt indult el a változás először, a nyolcvanas években a szakszervezet vette elő elsőként a drótvágót a Vasfüggöny árnyékában. De ami húsz-huszonöt évvel ezelőtt történt, az a történelmünk és hagyományaink része. Nem intézhető a 2012-es működés is ugyanezen az alapon, ugyanezekkel a vezetőkkel. Ezen gondolatommal többen is vitatkoztak velem. Itt szeretném leszögezni, nem azokra a helyi tisztségviselőkre gondolok, akik végighajtottak a privatizáció keserves útján, egyenként megküzdve a kollégákért. Nem azokat szeretném emlékeztetni arra, hogy mit gondolok, akik ma is aktívan, lelkesen, TISZTESSÉGESEN teszik a dolgukat saját munkájuk után akár szabadidejükben a közért. Mindenkire szükség van, de ott, ahol ma a legjobban teljesíthet.

Ez pedig a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje óta a legmagasabb szintű szakszervezeti vezetői pozíciót fogók számára ma már inkább egy tiszteletbeli tanácsadói szerep lenne. Sok rossz kompromisszum, a pártokkal való következetlen viszony miatt ma már többen alkalmatlanná váltak a modern szakszervezeti mozgalom vezetésére. Fejlődnünk, szerveződnünk, erősödnünk kell, és vissza kell szerezni a velük-általuk elvesztett hitelességet. Mondjuk ki: ma túl sok és zilált a hat konföderáció világa, és nem maradhat meg a sok kiskirályság csak azért, hogy mindenki „ki legyen fizetve”. Fenntarthatatlan az az állapot, hogy míg a zöm egyértelmű célokat követne, addig személyes különalkuk osztják meg a mozgalmat. Változásra van szükség!

 

Az elfelejtett munkavállalók

w_MG_5897.jpgA szakszervezet felelősséggel tartozik a tagjai felé. Magam egy ipari érdekképviseletet vezetek, de ugyanilyen ostromlott helyzetben vannak a pedagógus szakszervezetek tagjai, vagy épp az egészségügyben dolgozók. Néhány oligarchát, magas keresetű felsővezetőt, illetve a 386, igen jól fizetett országgyűlési képviselőt kivéve (megint csak: pártállásra való tekintet nélkül), ma Magyarországon a széles néprétegek helyzete generálisan romlik. Az adórendszer, a nyugdíjak, az egészségügy és az oktatás területén zajló változások milliók életét teszik nehezebbé. Nehéz ezt azoknak elmagyaráznunk, akik bemondásra kapnak költségtérítést, nevetségesen alacsony kulcsokkal adóznak, és négyévente kampányelszámolás címén a csillagokat is lehazudják az égről.

A politikát szemlélve azt kell tapasztalnunk, hogy mintha elfelejtkeztek volna a munkavállalókról. (De Schmidt Mária féle ránk gondolástól is óvnék mindenkit!) Sokkal hangosabb, egyértelműbb, következetesebb kiállást várnánk mindazoktól, akik az aktuális kormány döntéseivel kritikusak. És a programok, az alternatívák! Csak illendőségből nem említem azokat a gumicsontokat, amelyekkel az ellenzéki pártok idejük jelentős részét töltik. Menjenek fel bármelyikük honlapjára, és nézzék meg, mit tart fontosnak adott társaság!

Mi azonban nem felejthetjük el a munkavállalókat, hiszen mi magunk vagyunk e közösség; magunkból építettük fel a szakszervezeti mozgalmat. MI VAGYUNK A SZAKSZERVEZET! Ezért sem lehet „kilopni” alólunk az erőt – de járhatunk úgy, hogy egyes vezetőink alkalmatlansága vagy rosszindulatú önzése gyengíti el végképp a mozgalmat.

Ehhez kell azt az utat bejárni, amiről a cikkem is szólt.

 

 

 

 

Címkék: közélet VDSZ Székely Tamás Szakszervezet