Azt hittem, hogy a Kész átverés rendkívüli adását nézem július 23-án az ATV-n, amikor Kálmán Olga beszélgetett Dávid Ferenccel a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkárával és Gaskó Istvánnal, a LIGA Szakszervezetek elnökével.
A téma: a LIGA együttműködési megállapodást kötött a VOSZ-szal. Miközben egymást dicsérte a két riportalany - Kálmán Olga kérdéseire oda se figyelve – gyorsan keresni kezdtem e „történelmi jelentőségű” megállapodást.
Már az első pont érdekes megállapítást tartalmaz, miszerint „fontos érték a rendezett munkaügyi kapcsolat”. Hm? Furcsálnám is ha nem így lenne, hiszen mindkét tiszteletre méltó képviselő csaknem 20 évig ült egymással szemben partnerként az Országos Érdekegyeztető Tanácsban.
Persze Gaskó István szerencséjére ő nem tárgyalt olyan szervezet képviselőjével, aki nem tudta mi a rendezett munkaügyi kapcsolat, és nincs is olyan valódi szervezete, amiért nap, mint nap küzdenie kellene.
A műsorban mindkét fél kijelentette: demokratikus alapkövetelménynek tekinti az egyesülési jogot. Még szép! Hiszen ezt már az alaptörvényünk is biztosítja. Kérdés persze , hogy ki mit ért ezalatt.
Az ominózus megállapodás harmadik pontja viszont egészen érdekes: a LIGA Szakszervezetek tárt karokkal várják a VOSZ tagjait. ( „..a LIGA Szakszervezetek közti egyeztetésnek megfelelően a szakszervezeti szervezők a munkavállalókhoz az üzem területére bebocsátást nyernek, ott tájékoztató és tagszervező tevékenységet végezzenek”) Hú! Ez már igen! Ez azt jelenti, hogy a VOSZ kisvállalkozásai kinyitják a kaput a szakszervezet előtt. Már meg se merem kérdezni: csak a LIGA előtt? Vagy csak azoknak a kisvállalkozásoknak kell beengedniük az érdekvédőket, akik a vasútállomásokon működnek?
Emlékezzünk csak vissza, hogy jó néhány évvel ezelőtt a Suzukinál nagy csinnadrattával, egy buszban megalapított szakszervezet hova lett?! De nem lebecsülve a VOSZ vállalkozóinak tisztességes tevékenységét, hány kisvállalkozás fogja tárcsázni a Gaskó féle szakszervezet számát?
Az biztos, hogy a VDSZ nem fog a MÁV vezetésével megállapodást kötni, mert nem kompetens. És így egyedül a LIGA sem az.
Sajnálatos ez a színjáték. De miért is?
Miközben már a beszélgetés véget ért, és megtudhatta mindenki, hogy az MSZOSZ-nél is nagyobb szakszervezet az aláíró ( MICSODA HAZUGSÁG!), lassan összeáll a kép.
Gaskó miatt különösen nehéz volt az elmúlt években szakszervezeti vezetőnek lenni, sokat tett azért, hogy az emberek ne bízzanak a munkavállalói érdekképviseletben. Az ellenzéki Fidesz fontos kampány-segédje volt a gördülő sztrájkkal. Ma, amikor a Fidesz-kormány által preferált vállalkozói réteg képviselője és a fideszes LIGA szakszervezet elnöke egymás tenyerébe csapott, két dolog lett világos. Egyrészt, a két szervezet politikai alapállása mit sem változott. Másrészt, ez a látványos összeborulás lehet az újabb szög a szakszervezet koporsójába: kormánypárti szakszervezet ugyanis pont annyira nem létezhet, mint kormánypárti humor. Nem is röhög senki. Már várom, mikor jelenti ki a kormány, hogy a LIGA - VOSZ kampánycsapattal a maga részéről le is tudja a munkáltató-munkavállaló felé szükséges egyeztetést, kihagyva az egyenként is több tízezres tagságú, további szakszervezeteket. A LIGA-VOSZ Patyomkin-megállapodás után már nem kell egyeztetni a vegyiparral, a mozdonyvezetőkkel, vendéglátósokkal vagy épp a vizesekkel.
Zajlik a kormányzati konzultáció a választások előtt együttműködést kötött szervezetekkel… Mi kell még? A két kormányzati partner egymással is szövetkezik, hátha további jó pont ( esetleg JOGPONT) cseppenhet.
De mi lesz a munkavállalókkal? Van esély arra, hogy e megállapodás működni fog, vagy újabb lufi? Fel lehet majd mutatni, az árgus szemmel figyelő külföldnek azt, hogyalakul az amit mások kritizálnak: lesz itt partnerség, konzultáció, megállapodás!
De kivel, miről, milyen áron? Ezt még a VOSZ főtitkára sem tudja….
Persze Gaskó István meg most rakja fel a szakszervezetét a kisgazdákkal, az MDF nagyobb részével és a kereszténydemokratákkal közös étlapra. Desszert a Fidesznek.