A jó szakszervezeti munkát maguk a szakszervezetek és vezetőik akadályozzák. Legalábbis Magyarországon – véli kemény bírálatában a fiatal generációt képviselő Székely Tamás, aki a fél évvel ezelőtt alakult, mintegy negyedmillió tagot képviselő Magyar Szakszervezetei Szövetség alelnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke és a 30 ezer tagot tömörítő legnagyobb ipari szakszervezet, a VDSZ első embere is.
- Sok kritika éri a magyar szakszervezeti mozgalmat, nehéz visszaadni az emberek érdekvédelembe vetett hitét. Mi a sikertelen magyar szakszervezeti mozgalom rákfenéje?
Ha röviden kéne válaszolnom, azonnal rávágnám: maga a szakszervezet. Ennél azonban sokkal összetettebb a probléma. Van egy strukturális dilemma, és egy 25 évet átölelő felfogásbeli, a változást igénylő személyi és anyagi kérdéskör is ütközése, tele ellentmondásokkal. Szükség van-e ennyi szakszervezetre? Milyen szerepet kapjanak – érdemeik elismerése mellett – azok, akik negyedszázada állnak a mozgalom élén, de bizonyítottan nem tudják már felvenni a lépést a rohanó világgal, a dinamikus változásokkal? Hogyan pótoljuk a fiatalítás terén tátongó évtizedes űrt? Az utánpótlás szándékos elmulasztása az elmúlt időszak egyik legnagyobb „bűne” a mozgalomnak, a mozgalom vezetőinek.
- Tavaly decemberben nagy reményekkel megalakult az egyik legnépesebb konföderáció, a negyedmillió tagot tömörítő Magyar Szakszervezeti Szövetség. Alapító tagként és jelenlegi alelnökként elégedett?
Sokan akár elégedettek is lehetnénk azzal, hogy a jó ideje stagnáló szakszervezetei életben legalább megmozdult, sőt elindult valami új, de én koromnál és habitusomnál fogva inkább csalódott, mint elégedett vagyok. Ennek persze több oka is van. Most sokan gondolhatják, azért mondom ezt, mert határozott törekvésem ellenére sem én lettem az elnök. Mindenki gondol, amit akar, de határozottan állítom: tévednek. Szó sincs erről. A tavaly december 6-i alakuló ülés óta eltelt időszak sok tekintetben csalódás, vagy óvatosabb megfogalmazásban: más megvilágításba helyezte a helyzetet. Még a fúzió elkötelezett hívei sem gondolták, hogy ennyire bonyolult ez a folyamat.
- Mit csinálna másképp?
Sok mindent. De hosszú lenne ezt most részletesen kifejteni, főleg anélkül, hogy ne tegyem ki a szervezetet és azokat a kollégáimat akikkel, valódi szakszervezeti egységben gondolkodunk. Kapunk így is éppen eleget, hideget és meleget egyaránt. Főként hideget. Naponta.
- Milyen emberekre van szüksége a mozgalomnak?
Hitelesekre! Teljesen hiteltelen, megújulásról beszélni azoknak, akik akadályai a megújulásnak. Hiteltelenek azok, akik most az új munka törvénykönyvét kritizálják, s módosítást sürgetnek, miközben aláírták azt a megállapodást, amelyben azt igazolták, hogy érdemi egyeztetés volt. Hiteltelenek azok, akik szakszervezeti tagságról beszélnek, miközben idejét sem tudják, mikor láttak közelről „egyszerű” szakszervezeti tagot. Van, ilyen vezető, nem is egy. Azok pedig, akik politikai semlegességről beszélnek, miközben saját érdekeikből egyértelműen a politika emlőin lógnak, a hitelesség árnyékába se léphetnek. Az ilyenek miatt is tartunk ott, ahol: az emberek kiábrándultak a mozgalomból, nem hisznek – vagy a kelleténél csak jóval kevesebben – a hiteles, tisztességes szakszervezet létezésében.
- Radikalizálódás, vagy diplomatikus tárgyalás? Melyik irányt képviseli?
Diplomatikus tárgyalás, rendhagyó érdekérvényesítés, megfelelő eszközökkel. Nem viselkedhetünk bárányként a farkasok között. Sajnos az országos érdekegyeztetés megszűntetése és a kormányzati arrogancia példa egyes munkáltatóknak arra, hogyan lehet büntetlenül elbánni a munkavállalókkal. Ez veszélyes irány. Annak ellenére, hogy tőlem, s az általam vezetett szakszervezetektől sem áll távol a radikális megoldás, ha már nincs értelme tárgyalni, legtöbbször békés úton jutunk eredményre. Ez fontos.
- Megbocsátható bűn a szakszervezeti megalkuvás?
Mit értünk megalkuváson? A hatalommal való lepaktálást elvetem. Az ide, oda billegő „sárga” szakszervezeteket nem tartom semmire. De ha érdemi tárgyalást lehet folytatni, akkor biztos vagyok benne, hogy kompromisszumra lehet jutni a tárgyalópartnerrel. Persze ehhez a munkavállalók, a szakszervezeti tagság támogatása is kell. Nélkülük nincs szakszervezet. Tudomásom szerint az általam képviselt szervezetek berkein belül nincsenek „gyáva megalkuvások”, én legalábbis nem emlékszem ilyenre. De a 2013-ból tudok olyan példát említeni, amikor egy szervezet vezetője verte a mellét nyár elején, hogy neki köszönhetően van 3 százalékos bérajánlás, de a saját területén 1,2 százalékos megállapodást kötött, miközben mi 4 százalék körüli átlagban tudtunk megegyezni. A higgadt kiegyezés egy tárgyaláson persze mindenki számára előnyös. Észnél kell lenni, különösen a jelenlegi magyar gazdasági körülmények között. A VDSZ működési területén 2014-ben 4 hónap alatt csaknem 4000 ember veszítette el az állását gyárbezárás, rezsicsökkentés, csőd bűntett, vagy egyszerű racionalizálás miatt. Na, ebben a helyzetben legyen higgadt az ember!
- Gyakran nyíltan kritizálja idősebb kollégáit, s a szakszervezetek tehetetlenségét. Kilóg a sorból. Nem nehéz így?
Nem állítom, hogy könnyű. Én mindig azt vallottam, hogy a szakszervezetnek a jövőt kell építenie. Nekem könnyű hangoztatnom, hogy a fiatalítás nem ördögtől való, mert a VDSZ-nél ennek van már hagyománya. Ennek a folyamatnak vagyok az egyik áldozata, vagy élvezője. Ki, honnan nézi. De a mi szervezetünkön belül mindig is fontos volt a fiatalok és az idősebbek kapcsolata. Azért hivatkozom erre a szervezetre, mert 21 éve látom, hogy milyen tudatosság volt a szövetségben. És ami a legfontosabb: mindkét elődöm önként köszönt le a kellő időpontban. Főcze Lajos és az őt követő Paszternák György is. Ez olyan példa lehetne mások számára is, amely emelné a szakszervezetek megítélését.
- Milyen jövőt jósol a hazai érdekvédelmi mozgalomnak?
Bizonytalant, ha nincs érdemi változás. És küzdelmeset. Mert ilyen politikai környezetben a szakszervezetek nem számíthatnak semmi jóra. Kivéve néhány dörgölődzőt. Ha tovább folytatódik ez a „szöszmötölés”, ami jelenleg is gátja a változásnak, akkor elárvulnak a kis helyi szervezetek, magukra maradnak a napi problémáikkal. A rövidtávú érdekek teljesen kifordítják magukból az érdekképviseletet.
Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy lehet érdekegyeztetés nélkül törvényeket hozni – még, ha olyanok is, amilyenek –, s teljesem át lehet alakítani a munkavilágát úgy, hogy a szakszervezeteket meg sem kérdezik. Az érdekképviseletek 2011. október elseje, az új Mt. „megalkotása” óta nem tudtak semmi érdemlegeset felmutatni.
Pedig a szakszervezetekre egyre nagyobb szükség van, Ezt kell megérteni az embereknek. Teljesen mindegy, hogy irodai dolgozó, vagy gyári munkás, esetleg földművelő. Ehhez persze felkészült, hiteles szakszervezetek is kellenek.
- Közismerten kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak. Mit tapasztal, milyen a magyar mozgalom nemzetközi megítélése?
Ágazati és konföderációs vezetőként két különböző jellegű szövetségi munkában veszek részt, így tényleg érdekes benyomások érnek külföldön.
Az ágazati területen 2012-ben három nagy ipari szövetség, a vegyipari-energiaipari, a vasas és a textil-ruházati fúziójából létrejött egy világszervezet. Az európainak 8 millió, a világszervezetnek 22 millió tagja van. Ezek a szervezetek tehát már egy egyesülési folyamaton átesve működnek. Személyesen részt vehettem a fúziós folyamatban, ami példaértékű lehetne, mondjuk a hazai szétaprózódott ipari szövetségek számára is. Ezért ezek a nemzetközi szervezetek nagy figyelemmel kísérik a magyar ágazati szövetségek tevékenységét.
A konföderációk kapcsán pedig, mind az európai ETUC, mind pedig a világszervezet az ITUC kezdettől fogva támogatta és támogatja a három magyar konföderáció, az Autonóm, az MSZOSZ és a SZEF egyesülési folyamatát. A közelmúltban az új Magyar Szakszervezeti Szövetség választott tisztségviselői tárgyaltak a nemzetközi szervezetek vezetőivel, és sokkal nagyobb szimpátiát, s támogatást érzékeltem részükről, mint egyes magyar kollégák részéről. Ez talán mindent elárul.
