Tudjuk meg, miért kellett egy szinte még gyerek gumigyári munkásnak meghalnia.
Miért nem beszélünk azokról, akik szó szerint a két kezük munkájával teszik lehetővé, hogy a mindenkori miniszternek legyen mit elosztani, elvonni, átalakítani, ide-oda pakolni? Miért nem beszélünk azokról a névtelen tömegekről, akik koszos munkaruhában termelik meg a költségvetés bevételi oldalát?
Ezeknek a munkásoknak az egyike, egy 23 éves fiatalember életét vesztette. Egy 23 éves mezőfalvi srác – a politikában ifjú titán lehetett volna, parlamenti korjegyző, vidám performanszokat bemutató lelkes aktivista, világmegváltó víziók, komolykodó politikai nyilatkozatok előadója. Csak épp a zömnek nem ez a sors jut. Ő a Hankook gyárában dolgozott. Június 4-én a rácalmási gyárban az alapanyagkeverő-gép kürtőjénél sérült meg: karbantartásnak nem mondható munkálatokat végzett, létrán állva a gép belsejében, amikor annak ötszáz kilós ajtaja becsapódott. A dolgozó leesett a létráról és eltörött a nyakcsigolyája, amelynek következtében azonnal szörnyethalt.
Valahol egy láthatatlan kéz kihúz egy nevet az adófizetők, a nemzeti bevételt megtermelők listájáról. De mi történik még?
Ha a Hankooktól függ, nem sok minden
Magyarországra települése óta folyamatos küzdelmet folytatunk a céggel. Egyedül, csak a szakszervezet. Vannak politikusok, akik csak szalagot átvágni jöttek a gyárba – azzal már nem törődve, hogy miként vágják át az embereket is. Mások csak a bevételt nézik, nem pedig az embert, aki azt megtermeli. És igen, innen is köszönjük, amikor megint mások a környezetet védik, nagyon helyes – de a természeti örökség valóban fontos szempontjai előtt talán a ma élő, dolgozó embereket is óvni kéne.
A Hankook egy teljesen más „munkakultúrát” próbál magyarországi vállalkozásában meghonosítani. Olyat, ahol jogai leginkább csak a munkáltatónak vannak, és csak a rövidtávú szempontok fontosak.
Ezért utasította el a Hankook vezetése a vegyipari szakszervezettel (VDSZ) közös balesetvédelmi feltáró bizottság létrehozását. Semmibe vesznek, pedig a cél és a szándék nem ellenséges. Nem akarjuk tönkretenni a gyárat, pont ellenkezőleg: azt szeretnék, ha az ott dolgozók biztonságban, és így (a gyár szempontjából is) jobban végezhessék a munkájukat. Veszélyes körülmények között, az emberélet és az egészség elé helyezve a termelés szempontjait valóban jobban lehet pörgetni a gyári munkát. Egy rövid ideig. Aztán kiderül, hogy ez itt nem Dél-Korea, ilyen tevékenység hosszabb távon nem folytatható.
Ha a hatalomtól függ…
…akkor se lehetünk optimisták. A címlapokat, a politikusi nyilatkozatokat szemlélve ilyen szobrok, olyan hamvak, amolyan szimbolikus ügyek uralják a közbeszédet. Előbb látunk politikus focimeccsen, mint egy gyárban. Hát mik a fontos dolgok, hol zajlik, kik végzik valójában a „nemzetmegtartó” tevékenységet? Hogy lehet, hogy bármennyire keresem, nem találom egyetlen vezető politikus nyilatkozatát sem a 23 éves fiatalembert tragikus halála ügyében? Miért nem látom, hogy gőzerővel beindult volna a jogalkotás a munkavédelmi szabályok szigorításáról és betartásuk ellenőrzéséről?
Mert a mélyen tisztelt politikusok egyik fele nem érti (tisztelet a kivételnek), nem ismeri ezt a világot – míg a másik felük meg maga döntött úgy, hogy a másik oldalra áll. A munkáltatók kegyét keresi. Pont erről szól a most hatályba lépő, új Munka törvénykönyve is!
Ha csak a szakszervezet fogja hallatni a hangját ebben az ügyben, akkor mi leszünk elég hangosak ahhoz, hogy meghalljanak minket. Ha választott képviselőink inkább elszórakoznának a piti kis gumicsontokkal, hát tegyék. A VDSZ tízezreket, a magyar szakszervezeti mozgalom százezreket ér el, és mondja el nekik: ma egyetlen politikusnak se fontos, ha egy közülük való, egy 23 éves fiú, aki előtt még ott állt az élet, belehal az esztelen tempóba, és abba, hogy cinkos bűnnel kaszabolják a munkavállalói jogokat.
Ha esetleg bárki a méltóságos urak közül meggondolja magát, nyugodtan jelentkezzen nálunk – szívesen tartunk számára egy idegenvezetést a munka világában.
