Ezt a romhalmazt is Atlaszként tartják a vállukon a munkavállalók. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok mellett a BKV-s járművezetők azok, akik évek óta egyre rosszabb körülmények között, egyre megterhelőbb személyes helytállással kénytelenek ellensúlyozni, amit a munkahelyükkel, egyszersmind a legfontosabb közszolgáltatással művelt az állam.
Nulla forint. Ennyit szán idén a kormány a BKV finanszírozására. Kigyulladó metrókocsikkal, áramütés-veszélyes trolikkal, nyáron szaunává melegedő, télen a hóesés élményét a jármű belsejében is biztosító buszokkal, vesekőzúzó villamosokkal „szolgáltat” a fővárosi tömegközlekedés. Az, hogy még egyáltalán el lehet jutni Budapest egyik sarkából a másikba, szinte kizárólag a járműveket vezető kollégáink érdeme. Azoké, akik ezt sosem csupán munkaként, de hivatásként teszik, akik nem egy arctalan, kizárólag a profitmaximalizálásban érdekelt, csak papírízű felelősséget vállaló külső vállalkozás alkalmazottjai.
Még ma is gyakran látok a buszon-villamoson csillogó szemű kiskamaszokat a sofőr válla fölött leskelődni. Belőlük lesz aztán felnőve sofőr (illetve egy-egy szerencsésből Vitézy Dávid), aki sosem csupán azért ül a volán mögé, mert le akarja tudni a feladatot. Neki hivatása van. Olyan, amiért akkor is kiáll, amit akkor is el akar látni, ha a mindenkori hatalom mintha ez ellen dolgozna – most például fővárosi tömegközlekedési szolgáltatás éves működési költségének, 140 milliárd forintnak csupán a fele garantált.
A minőségi szolgáltatáshoz, sőt, hovatovább az emberi körülmények között történő munkavégzéshez, illetve milliók elfogadható színvonalú utaztatáshoz szükséges forrás biztosítása helyett ma a buszjáratok és a HÉV kiszervezésének ötletéről hallani. Ennél lelkiismeretlenebb és veszélyesebb döntést elképzelni sem tudok! Igen, ezzel spórolhat a BKV a működési költségeken – de mi lesz a végeredmény? Hadd tegyek fel néhány egyszerű kérdést, melyeket a jelek szerint eddig még nem rágódott a BKV és a BKK vezetősége:
- Lehet-e kevesebb pénzből jobb tömegközlekedést csinálni?
- Amit ma a kollegialitás, a személyes felelősségvállalás, a hivatás szeretete, az elkötelezettség, mint komoly hozzáadott érték biztosít a BKV-ban, azt vajon kiválthatja egy magánvállalkozói szerződés? Vagy egyszerűbben: amit ma a lelkiismeretes BKV-dolgozó megtett Budapestért és az utasokért, azt mostantól mondjuk majd egy évekig húzódó, kétséges kimenetelű, kötbér iránti perrel való fenyegetés fogja biztosítani?
- Kiszámolták már, hogy hány dolgozó elbocsátásával járna ez a megoldást? Valóban túl sok ma a járművezető a BKV-nál? És egyáltalán, nem épp egy munkahelyvédelmi akcióprogramot valósít meg most az állam?
- A mai is bonyolult BKV-finanszírozás miként lesz átláthatóbb, ha a BKV mellé felnövesztett BKK után immár egy-több szerződéses magánvállalkozás pénzügyeivel is el kéne számolni?
- Miért a BKV-dolgozók és a budapesti utazóközönségnek kell szenvednie a kormány és a főváros közti viszály miatt?
Mindezek pedig azért is fontos kérdések, mert (szokás szerint) erre a kiszervezésre vagy egyáltalán nem készült hatástanulmány, vagy legalábbis azt nem adják át a szakszervezetnek.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének frissen megválasztott konföderációs elnökeként az elmúlt heteket azzal töltöttem, hogy sorra vettem, melyik tagszervezetünk milyen problémával küzd. Sok a gond. A vegyipartól a fővárosi tömegközlekedésen át a fuvarozókig minden téren azt tapasztalom, hogy muszáj sokkal hangosabbnak, erősebbnek lennünk, különben ma a dolgozók, holnap pedig az egész ország lesz a kárvallottja a munkavállaló-ellenes politikának. Ezt semmiképp nem fogom hagyni, folyamatosan a nyilvánosság elé viszem a dolgozók panaszát!
Csütörtökön Gulyás Attilával, a VTDSZSZ elnökével tartottam sajtótájékoztatót, ahol háromoldalú tárgyalást kezdeményeztünk a kormány, a főváros és a szakszervezetek között. Ez az első próbaköve a hosszú évek óta hallott ígéreteknek: ha legalább leülnek a döntéshozók az érintettekkel tárgyalni, akkor még reménykedünk abban, hogy ők is érdekeltek a változásban.
Ha nem, akkor a fővárost a hétfőihez hasonló, újabb havazás visszarúgja a 19. századba. Igaz, ez azokat nem fogja zavarni, akik négykerék-meghajtású, tízmilliós szolgálati (!) autóban feszítenek. De mi vagyunk többen, és nem ezért fizetjük őket.
