A dolgozók húsával nem lehet a rendszer réseit betömni!
A vegyipar tipikusan az a terület, ahol a munkavédelem szó szerint élet-halál kérdése. Szomorúan sokat kell szakszervezeti vezetőként már bekövetkezett tragédiák helyszínén megjelennem, a szakembereinkkel közösen az asztalt vernem azért, hogy soha ilyen hiba többet ne történhessen. Még többet dolgozunk azonban azért, hogy a bajokat megelőzzük! Szólunk egyszer, szólunk kétszer, szólunk sokszor, de nem lehet elégszer. A Hankookban egy 23 éves fiatal srác vesztette az életét, a TVK-nál kettős halál történt a közelmúltban. Azóta is azt próbáljuk kideríteni (az egyik helyen mereven elzárkózó, a másiknál korrekt vezetéssel), hogy hogyan lehetett volna megelőzni a tragédiát.
Egy biztos: amit most Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke mond, az nem tréfadolog. Az utóbbi hetekben már hosszanti irányban is elrepedtek a sínek a 3-as metró vonalán. A dolgozók és az utasok még nincsenek veszélyben, de a szakszervezeti vezető szerint is lépni kell az üzembiztonság érdekében. Magam nemrég folytattam megbeszélést Tarlós Istvánnal, és a Fővárosi Gázműveknél működő szakszervezet vezetőjével szintén a vállalat üzembiztonsága érdekében. Tudom azt, hogy a műszaki végzettségű főpolgármester ugyanúgy tisztában van a mit jelent egy közszolgáltatónál a működési biztonság. Erről győződtem meg a mi ügyünkben is, ahol a fővárosi energiaszolgáltatásról tárgyaltunk – de erről majd máskor írok. Most azt a fontos, hogy miközben a hozzáértők látják és értik a bajt, addig a döntéshozó testületek (a fővárosi tömegközlekedés esetében a BKK, illetve a közgyűlési Fidesz-frakció) más úton haladnának.
Ők a dolgozók testét rakják a hiányzó alkatrész helyére, ők a munkavállaló húsával tömnék be a rendszer réseit. Egyre rosszabb a helyzet, egyre jobban kizsigerelik az élőerőt, egyre rosszabb eszközöket adva a kezébe, egyre tovább dolgoztatva őket – egyre kevesebb pénzért.
Apropó, tudják, mit szoktak mondani a Hankookban, ha valaki a törvényekre, Magyarország hatályos jogszabályaira hivatkozik (már azokra, amiket még az új, borzalmas Munka törvénykönyve sem nyírt ki)? Azt mondják, hogy hallgass, a gyár kapuján belül Dél-Korea van!
Gulyás Attila kollégám jajkiáltása alapján budapesti közlekedés is ebbe az irányba tart. Sőt, halljuk meg a fuvarozók hangját is, akiket a nyugdíjjogosultságuktól foszt meg a kormány, mintha olyan életszerű elvárás lenne, hogy 62 éves emberek még kamionsofőrként járják a világot. Meg lehet persze próbálni, csak egy jó részüket a mentőhelikopter hozza majd haza, szerpentinről lezuhant kamionroncsban, autópálya összetört korlátjáról levágva. És a pedagógusok, akik a közös jövőnkért felelnek, őket is csak kihasználják! Akit nem bocsátanak a sok iskolabezárás, az összevonások során, az állami annektálás után, az jóval többet fog dolgozni – miközben az életpályamodellel csak hitegették őket.
Sínen vagyunk, de nem a vonaton ülünk, hanem előtte fekszünk, keresztben. Ez a huszonnegyedik óra, a szakszervezetek utolsó esélye arra, hogy megvédjék a munkavállalókat. A BKV-s szakszervezetek, a fuvarozók szakszervezete, a pedagógus-szakszervezetek, vagy épp mi, ipari szakszervezetek, mind ugyanazért dolgozunk – azokért, akik ma Magyarországon a valódi és fontos munkát végzik.
Csak a dolgozókkal, csak a dolgozókért!
A kormány részéről hatalomtechnikai szempontból persze teljesen érthető ez a stratégia. Vettek maguknak egy „udvari” szakszervezetist, és úgy tesznek, mintha Gaskó István képviselné a teljes magyar munkavállalói érdekvédelmet. A kisemmizett pedagógusok levegőben lógó sztrájkját mindenképpen el akarják szigetelni a becsületes vasutasok esetleges szolidaritásától; megosztani és gyengíteni igyekeznek a szakszervezeti szférát. Ehhez kiváló eszköznek tűnik a rövid pórázon tartott, cserébe folyamatosan pénzelt VDSZSZ-elnök. Az, aki úgy tud bazsalyogni Orbán Viktor mellett, hogy nem teszi fel a kérdést: hát a melósok, akik éjjel-nappal dolgoznak, miért kapnak kevesebb bért, miért veszítik el a munkahelyeiket? Miért teszik tönkre az alumíniumipart, a gyógyszeripart, miért löknek ezreket az utcára? Miért van most rendben a tandíj, ha négy éve még együtt küzdöttek ellene? Miért csinálnak nyomorgókat a pedagógusokból, akiknek Magyarország jövőjét kell tanítani és nevelni?
Sokan kérdezik tőlem manapság, vajon miért haltak el az ellenzéki rendezvények, hol a milliós tömeg a Millából, miért nem képesek a parlamenti pártok és a parlamenten kívüli mozgalmak erőt mutatni, és megindulni a kormány ellen, és mitől megy előre ugyanakkor a szakszervezet. Van egy friss példám arra, hogy mi működik és mi nem – egyúttal pedig meghívásom mindenki felé, aki szeretné megüzenni a véleményét országunk vezetőinek.
Ezért tiltakozunk, ezért mutatunk erőt. Egyelőre sajnos szinte egyedül: nem csak Gaskó hallgat, más szakszervezeteket sem sikerült eddig komolyabb tiltakozáson „kapnunk”. A politikusok is későn kapnak észbe, pedig nem kéne megvárni, amíg ezrével jelentkeznek munkanélküli segélyért a kormány hibájából azok, akik ma még dolgozó, adózó, értékteremtő tagjai a társadalomnak. Holott a mi javaslataink a legolcsóbbak a költségvetés számára: nem kerülnek közpénzbe. Ha meg akarják venni az erőművet, az komoly (köz)pénzbe kerül – és számunkra nem vigasz, hogy ezzel „tisztára mossák” Demján Sándor kintlévőségeit. A Mal dolgozóinak problémáját nem oldja meg. És külön fontos leszögezni: mi most a dolgozókról beszélünk, értünk küzdünk, az ő állásaikért, megélhetésükért harcolunk, nem a cég vezetését védjük. A petíciót is bárki aláírhatja, mert nem a gyártulajdonost, hanem az életét, egészségét az alumíniumiparnak adó munkást oltalmazza ezzel.
Csakhogy. Mindeközben a valóban magyar vállalkozások helyzete egyre nehezebb. Még a vegyiparban is, holott évszázados hagyománya, gyökere van ennek a tudománynak és iparágnak Magyarországon. Nobel-díjasaink, nagy múltú vállalkozásaink, és a jelen (még) meghatározó magyar cégei is jelentős részben a vegyiparhoz kötődnek, innovációjuk, termelésük itt hasznosul.
Talán nem kell bizonygatnom, hogy a szakszervezet nem a multik, a nagyvállalati munkáltatók kesztyűbábja. Ahol kell, ott mi lépünk fel a legkeményebben (mint például a közelmúlt tragikus munkahelyi baleseteinek kivizsgálása kapcsán), viszont épp a tagjaink, a munkavállalók érdekeinek védelmében ugyanilyen fontos feladatunk, hogy az elméletileg „munkahelymentő” kormányt időben figyelmeztessük, amikor munkahelyirtó döntésekre készül.
A vörösiszap-tragédiát a szakszervezet mindig igyekezett a helyén kezelni, tisztelettel és részvéttel az áldozatok felé. Az állam már kevésbé tűnik megfontoltnak – az irreálisan magas, 135 milliárd forintos bírság ugyanis tönkreteszi a gyárat, amelynek részleges vagy teljes bezárása tízezer család megélhetését és a város működését is veszélyezteti. A cég kidolgozta saját túlélési stratégiáját, amelyet a politikusok egy konferencián lelkesen támogattak, de később néhányan kihátráltak a főleg kedvezményekre épülő elképzelés mögül.
Azt hittem, hogy a Kész átverés rendkívüli adását nézem július 23-án az ATV-n, amikor Kálmán Olga beszélgetett Dávid Ferenccel a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkárával és Gaskó Istvánnal, a LIGA Szakszervezetek elnökével.
Egy valaki azonban biztos pontosan érti: a vadkapitalizmust, a kelet-ázsiai „munkakultúrát” Magyarországra importálni akaró Hankook gumigyár.